A Hajdú-Bét Rt. csütörtöki igazgatósági ülésén közös megegyezéssel megszüntették Boros Attila vezérigazgató megbízását; a feladatok ellátásával ideiglenesen Nagy Györgyöt, a társaság elnökét bízták meg – jelentették be a cég sajtótájékoztatóján Debrecenben.
A Hajdú-Bét Rt. igazgatósága megalapozatlannak tartja a cég ellen kezdeményezett felszámolási eljárást, ezért megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a rendelkezésre álló törvényi határidőn belül fellebbezést nyújtson be az illetékes bírósághoz – közölte Nagy Gábor vezérigazgató-helyettes.
Hogy a debreceni gyár előtt csütörtökön már második alkalommal tüntető, zömmel hajdú-bihari libatenyésztők mikor kapják meg szerződés szerinti járandóságukat, a cég vezetői ismételten elmondták: csak az egyeztetések lezárulása után adhat erre konkrét választ.
A Debrecenben, Kisvárdán, Mezőkovácsházán, Törökszentmiklóson és Zagyvarékason telephelyeket működtető cég gépeladásairól, vagyonkimentéséről szóló híreket megalapozatlanoknak nevezte. Ugyanakkor hozzátette: a társaság jelenlegi helyzetében minden egyes üzleti ajánlatot gondosan megvizsgálnak, mert a hitelezővédelmi programban vállaltakat szeretnék teljesíteni.
Termelői becslések szerint a Hajdú-Bét Rt.-nek 5,5 milliárd forint kintlévősége van a termelőknél, és a takarmányszállítóknál.
