Belföld

2004-et a stabilitás évének szánja a TV2

A stabilitás évének szánja 2004-et a társaság életében a TV2-t működtető MTM-SBS Rt. - mondta Kereszty Gábor, a kereskedelmi adó vezérigazgatója szerdán az MTI-nek.

Közlése szerint pozitív vállalati eredményt prognosztizálnak az idén, ami lehetővé teszi bizonyos, „a múltból fakadó” költségek – például megrendelt, végül le nem vetített műsorok jelentette kiadások – leírását. A cég nettó kereskedelmi árbevétele – öt százalékkal meghaladva a tervezettet – 23,3 milliárd forint körül alakul az idén – tette hozzá.

Mint elmondta, a következő hét-nyolc évben – bízva abban, hogy a médiahatóság, élve törvény adta lehetőségével, öt évvel meghosszabbítja 2007-ben lejáró frekvenciaszerződésüket – nem kívánnak változtatni a médium főbb arculati elemein. „Ezek örök darabok; van egy stabil rendszer, ami működik” – mondta, hozzátéve, másfél év alatt sikerült elérni, hogy a TV2 normálisan, rutinszerűen tud működni.

A vezérigazgató szólt arról, hogy az adó a műsoraiban is képviselni kívánja a stabilitást 2004-ben. „Lesznek érdekes fejlesztéseink, de tűzijátékszerű újdonságáradatra, mint amilyeneket az újrapozícionáláskor láthatott a közönség, ne számítson senki” – mondta Kereszty Gábor.

A jövő év elejének „zászlóshajójaként” a Megasztár zenei tehetségkutató vetélkedőt említette. Nemrégiben indult bíróságshow-jukról szólva elmondta, Németországban a legnépszerűbb délutáni műsorok a bíróságshow-k; “a műfaj meg fogja hódítani a magyarokat is” – vélekedett. „Pár százalékkal szeretnénk emelni a nézettséget jövőre” – mondta Kereszty Gábor, legfőbb célcsoportként a kereskedelmileg legfontosabb 18 és 49 év közötti korosztályt jelölve meg.

A vezérigazgató szólt arról, hogy másfél éve, amikor elfoglalta posztját, “fiatalosabb, urbánusabb, emocionálisabb” TV2-t akartak megvalósítani, ami az adatok alapján sikerült is: a fiatalabbak, a városlakók és a nők körében nézettebb lett a csatorna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik