Belföld

Medgyessy felháborodott a Népszabadság miatt

Medgyessy Péter közleményben háborodott fel amiatt, hogy a Népszabadság megírta, hogy megint Kubában fog nyaralni. Az alábbiakban szó szerint idézzük a minisztelnök keddi kommünikéjét.

„A Magyar Köztársaságban nem gyakorlat az, hogy a közjogi méltóságok, vezető politikusok tájékoztatják a közvéleményt magánprogramjaikról. Mondhatnám azt is, hogy a rám vonatkozó biztonsági előírások miatt nem kívánom közölni, hol töltöm a pihenőidőmet, de úgy gondolom, ez nem tükrözné azt az őszinte felháborodásomat, ami a magánéletemben történő vájkálás miatt alakult ki bennem.

A Népszabadságban, a mai napon megjelent alaptalan híresztelésre reagálva tájékozatom a közvéleményt, hogy a jövőben nem kívánom bejelenteni, hol töltöm a magánprogramjaimat és szabadnapjaimat.

Meggyőződésem, hogy a köztársaság minden polgárának, így a Magyar Köztársaság miniszterelnökének is joga van szabadidejét saját akarata szerint eltölteni. Magánélete a sajátja, amihez szintén joga van.

Természetesen ismerem a kötelességemet: távollétemben, a kialakult rend szerint helyettesítenek kormányom miniszterei, munkatársaim bármikor elérhetnek, ha szükség van rá, kész vagyok a köztársaság ügyeiben és érdekében, szabadságomat megszakítva, hazautazni. Azt azonban elvárom, hogy ugyanúgy jogom legyen a családi élethez és személyiségi jogaim megőrzéséhez, miként ahhoz minden polgárnak joga van.

Medgyessy Péter”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik