„Elkezdtük az ezzel kapcsolatos előkészítő munkákat” – mondta el Király László György az adórendszer egyszerűsítésével kapcsolatban. „Többirányú folyamatot kell figyelni, egyik oldalról bizonyos uniós kötelezettségeinktől nem tudunk eltekinteni, másrészt nyilvánvalóan az adórendszernek úgy kell működni, hogy az ellenőrizhető is legyen, meg szolgáljon információval a gazdaságpolitika számára” – hangsúlyozta.
Fontosnak tartotta megjegyezni: az adóhivatal év elején elfogadott stratégiájában az ügyfeleket támogató, a feladatokat egyszerűsítő, az áttekinthetőséget növelő megoldások központi szerepet kaptak.
„Éppen az év vége felé ér véget az a fajta projekt, amelyik néhány egészen konkrét javaslatot is letesz majd az asztalra arról, hogy hogyan lehetne az adózókat több információhoz juttatni, vagy amennyire lehet, kényelmesebbé tenni a számukra az adózást” – mondta.
