Belföld

Miniszteri zárszó – 200 milliárddal több jut beruházásokra

A jövő évi büdzséhez fűzött miniszteri zárszavában László Csaba pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy jövőre az ideihez képest mintegy 200 milliárd forinttal többet költhet a központi költségvetés a beruházásokra.

A parlament a november végi szavazással eldöntötte, hogy jövőre az államháztartás GDP-arányos hiánya nem lehet több 3,8 százaléknál, és meghatározta azokat a legfontosabb arányokat, illetve a költségvetés fő számait, amelyek a jövő évi költségvetési politika alakulására hatnak – közölte László Csaba.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy jövőre az ideihez képest mintegy 200 milliárd forinttal többet költhet a központi költségvetés a beruházásokra. A plusz 200 milliárdból hozzávetőleg 150 milliárd forint jut az autópályák építésére, útépítésre és útfelújításra, körülbelül 20 milliárd forintot jelent a metróberuházás elindítása és jövőre lehetőség lesz a Vásárhelyi-terv elindítására is.

A pénzügyminiszter elmondta: mintegy 20 milliárd forintot tesznek ki azok az önkormányzati fejlesztések, amelyekre szintén forrást biztosít a jövő évi költségvetés. A jövő évi büdzsé lehetőséget ad arra is, hogy a száznapos programban megfogalmazott feladatokat folytassa a kormány. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány csak olyan indítványokat támogat, amelyek a törvényjavaslat eredeti szándékainak megfelelnek.

Támogatott javaslatok

László Csaba a kormány által támogatott lényegesebb módosító javaslatok közül kiemelte azt az indítványt, amely az egyházak és a társadalmi szervezetek igényjogosultságát biztosítja a bölcsődei rászorult gyermekek ingyenes étkeztetéséhez társuló normatív hozzájárulásra. A pénzügyminiszter elfogadásra ajánlotta azt az indítványt, amely az egészségügyi, szociális és családügyi tárcán belül fedezetet biztosít a gyógyító intézmények számára a 2004. évi energia-áremeléssel kapcsolatos kompenzációra.

A miniszter megfontolásra javasolta a családok támogatásáról szóló törvény módosítását. A javaslat szerint a tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekek után járó magasabb összegű családi pótlék mértéke a jövőben differenciálódik aszerint, hogy a gyermeket család, vagy egyedülálló személy neveli.

László Csaba arról is szólt, hogy a kormány elfogadásra ajánlja azt a javaslatot, miszerint a Magyar Államkincstár az Európai Unió strukturális alapjaiból származó támogatások bonyolításával összefüggésben az uniós pénzeszközökkel kapcsolatos költségvetési, végrehajtási, ellenőrzési és pénzforgalmi feladatokat is el fog látni. Megfontolásra ajánlotta az államháztartáson kívüli szervezetek támogatásaival kapcsolatos indítványt is.

Ez azzal függ össze, hogy az üvegzseb-törvény újraszabályozta az államháztartásról szóló törvényben az egyes államháztartáson kívüli szervezetek, így például az alapítványok, s más társadalmi szervezetek támogatásának szabályait.

A pénzügyminiszter néhány olyan javaslatot is elfogadásra ajánlott a parlamentnek, amely az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatosak. Például azt, amely az önkormányzatok mozgásterének bővítése érdekében azt javasolja, hogy a közoktatási törvényben meghatározott maximális osztály-, illetve csoportlétszámok feletti oktatás-szervezés esetén a többletlétszámok után is igényelhetők legyenek a normatívák. László Csaba kiemelte: az oktatáspolitikai prioritások alapján markánsan, 17,6 százalékkal növekednek a különleges gondoskodást, felzárkóztatást, esélyegyenlőséget segítő foglalkoztatások normatívái.

A miniszter elfogadásra ajánlotta azt a javaslatot is, hogy az önkormányzatok esetében a lakossághoz kötődő normatívák körében a községi normatíva 15.000 forintról 16.500 forintra emelkedhet lakosonként. A kormány támogatja továbbá azt is, hogy az önkormányzatok a fejlesztési célú hazai pályázatoknál a saját erő kiegészítésére igénybe vehessenek központi támogatást, ebben prioritást az Európai Unió pályázatai kapnak.
Néhány belső átcsoportosítást tartalmazó javaslatot is elfogadásra ajánlott a pénzügyminiszter. Így támogatja a kormány a köztestületi tűzoltóságok normatív támogatásának emelésére vonatkozó indítványt, mivel számuk 2004. januárjában négy tűzoltósággal bővül. Ugyancsak elfogadásra ajánlotta az Oktatási Minisztériumon fejezetén belül a felsőoktatási támogatások emelésére vonatkozó indítványt. A kormány azzal is egyetért, hogy a közoktatási támogatásokat emeljék.

Harmadszorra sikerült

Az Országgyűlés harmadszori próbálkozásra, 194 támogató és 142 ellenszavazat mellett kedden megszavazta a jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott, kormány által is támogatott módosító javaslatokat. A Ház egy gombnyomással mintegy 450 javaslatról döntött, amelyek a költségvetés főszámait már nem érintik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik