Ugyanakkor a CHI arra számít, hogy a nagy nemzetközi kávéforgalmazó cégek, mint például a Tchibo vagy a Nestlé is erre a piacra lépnek és velük nagy harcot kell majd vívni. Mi több, Lengyelországban már megjelent a Starbucks kávéházi lánc is, bár a CoffeeHeaven mellett nem érvényesül. A brit kávézó-lánc vállalkozás a lengyel piacon vezetővé vált azóta, hogy 2000 augusztusában megnyitotta első üzletét. Jövő tavaszra több mint húsz kávézója működik majd Lengyelországban. Ez időre tervezi első csehországi egységének megnyitását, majd Magyarország következik.
- 06:57 Török Gábor: A Fidesz azzal küzd, hogy most nem kitalált az ellenfele
- 06:56 Meghalt Ritoók Zsigmond akadémikus, ókortudós
- 06:30 Kómába került a plasztikai műtét után egy amerikai influenszer
- 05:58 Mit művelt az orosz propaganda Moldovában? Összeszedtük, mit tudni a gépezet irányítójáról, aki a hírek szerint már a magyarországi választás befolyásolásán dolgozik
- 05:56 Újabb orosz hajóskapitányt küldtek rács mögé a svédek
- 05:30 Műveltségi kvíz: mennyire emlékszel a középiskolában tanult versekre?
- 21:53 Napi hírösszefoglaló - 2026.03.13.
- 21:42 Elfogták a magát csak „Dél Királyának” nevező uruguayi drogcsempészt
- 21:10 Szakértők: Az akkumulátorgyártás szinte minden komponense mérgező, de ennek nem kéne problémát okoznia
- 20:54 Szoboszlai Dominik elárulta: ezt szereti a legjobban az apaságban
- 20:20 „Markáns beavatkozásra van szükség” – megszólalt a veszprémi vezérigazgató a kiábrándító BL-vereség után
- 20:17 Hivatalos: erre az 5 pártra szavazhatunk listán
- 20:16 Caramel és Bakács Tibor is reagáltak Pápai Joci kijelentésére, miszerint anno azért küldték el őt a Megasztárból, mert „nem kellett még egy cigány” a műsorba
- 20:13 Magyar Péter: ököllel ütötték meg egy mosonmagyaróvári női aktivistánkat
- 19:48 „Tiszás faszoknak” üzent Dopeman: Neked azért kell Orbánra szavazni, mert ha nyer, ugyanolyan szar lesz neked, de legalább nem derül ki, hogy Magyar Péter alatt is szar lenne
- 15:30 Kvíz: 10 teljesen őrült filmcím – a többség nem találja el, melyek valódiak
- 15:50 Költségcsökkentés miatt vehették el Garancsi cégétől az ukrán pénzszállítást
- 17:47 A kecskeméti MSZP-elnök azt állítja, a DK-s jelölt ajánlóívére hamisították az aláírását – a DK szerint hazudik
- 20:20 „Markáns beavatkozásra van szükség” – megszólalt a veszprémi vezérigazgató a kiábrándító BL-vereség után
- 20:13 Magyar Péter: ököllel ütötték meg egy mosonmagyaróvári női aktivistánkat
- 15:02 Leállás volt az ukrán–magyar határátkelőnél Záhonynál – azóta helyreállt a forgalom
- 13:59 Brutális balhé volt a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után – a fideszes politikus szerint mindennaposak az ilyen verekedések
- 17:05 Egy 30 éves sorozat szállítja az idei év első igazán jó játékát
- 18:21 Orbán már egy ukrán bábkormányt próbál kivédeni, miközben életveszélyben van
- 19:14 Vomberg Frigyes szerint a séfség az egyik legpocsékabb munka
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
