Belföld

Érvényes az orosz választás

Érvényesek az orosz alsóházi választások - állapította meg vasárnap délután Moszkvában a központi választási bizottság. A bizottsági elnök közölte, hogy a részvétel már országszerte 33 százalékhoz közelített, meghaladva az érvényességhez szükséges 25 százalékot. Alekszandr Vesnyjakov előzőleg jelezte, hogy 62 százalékos részvételre számít a szavazáson, amelyen megválasztják a duma 450 képviselőjét, valamint egyes helyi vezetőket, így a moszkvai polgármestert.

Vesnyjakov cáfolta Gennagyij Zjuganov kommunista pártvezető szabálysértésekről szóló beszámolóját. Zjuganov azt mondta, hogy a választás még sohasem volt ennyire piszkos, és a távol-keleti régióban (ahol moszkvai idő szerint már szombat este megnyíltak a szavazóhelyiségek) szabálysértések történtek. Vjesnyakov viszont rámutatott, hogy hozzájuk nem érkeztek komolyabb észrevételek. A voksolást a jelöltek és a pártok részéről összesen 800 ezer megfigyelő kíséri figyelemmel, nem beszélve az 1200 nemzetközi megfigyelőről.

A dumaválasztás fő kérdése, hogy milyen mértékű győzelmet arat az Egységes Oroszország, és mennyire maradnak le a kommunisták. Megfigyelők arra számítottak, hogy a Vlagyimir Putyin elnökkel összeforrt párt elnyerheti a voksok több mint felét, és a kisebb Kreml-barát pártokkal együtt talán szert tehet kétharmados többségre is – kiváltképp ha a választást követő átülések és politikai üzletelés során további képviselőket tud magához csábítani.

Mihail Kaszjanov miniszterelnököt tojással dobták meg, amint az urnába eresztette szavazócéduláját. A tojáshajító hölgy egyben bohózatnak bélyegezte a választásokat. Kaszjanov azonban ezt a közjátékot is a demokrácia velejárói közé sorolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik