Belföld

A rendőrség kiáll Molnár mellett

Belső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy tisztázzák Molnár Csaba rendőr alezredes, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztálya vezetőjének érintettségét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. A Magyar Nemzet keddi cikkében írta, hogy, hogy megkérdőjelezhető Molnár elfogulatlansága a K&H Equities Rt.-nél történt sikkasztás ügyében. A rendőrség kiáll Molnár mellett.

A Magyar Nemzet keddi cikke, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal kedd délután az ORFK vezetőjéhez eljuttatott „szigorúan titkos” minősítésű összefoglaló jelentése alapján rendelte el Salgó László a belső vizsgálatot – közölte Garamvölgyi László.


A vizsgálat lefolytatásával az országos rendőrfőkapitány Bolcsik Zoltán dandártábornokot, az SZBEI igazgatóját bízta meg. Hozzátette: a vizsgálat eredményéről a rendőrség tájékoztatni fogja a közvéleményt.

A Magyar Nemzet keddi számában megjelent cikk értesülése szerint megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy Molnár Csaba kapcsolatban állt arab pénzváltókkal. A lap azt írja: „Az arab alvilági körökkel állítólag meglévő, az elfogadhatónál és a normálisnál sokkal mélyebb kapcsolat” „megkérdőjelezi az alezredes elfogulatlanságát többek között a K&H Equities Rt.-nél történt sikkasztás és pénzmosás kapcsán indult nyomozásban.”

Emlékezetes: két szír állampolgárt – El Abed Hassant és Abdo Mahmoudot – azzal gyanúsít a nyomozó hatóság, hogy összesen 6,1 milliárd forint tisztára mosásában segédkeztek.

Kiállnak a rendőr mellett


A rendőrség kiáll Molnár mellett, akinek elfogulatlansága a K&H Equities Rt.-nél történt sikkasztás ügyében tegnap kérdőjeleződött meg – jelentette az MTI.

„A magyar rendőrség teljes vezetése, amíg meg nem győződik arról, hogy Molnár úrnak bármiféle érintettsége lenne, teljes vállszélességgel kiáll mellette” – hangsúlyozta Bolcsik Zoltán, dandártábornok, a SZBEI igazgatója.

Kiemelte: a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentése nem tényeket és megdönthetetlen bizonyítékokat, hanem adatokat tartalmaz Molnár Csabával kapcsolatban, ezért a vizsgálatban nem mint gyanúsított szerepel és személyzeti döntéseket sem terveznek vele kapcsolatban.

Cáfolta azt az értesülést, ami szerint az NBH jelentése részletes, nagy terjedelmű anyag lenne: elmondása szerint pár oldalas jelentésről van szó, amellyel kapcsolatban néhány napon belül lefolytatja a vizsgálatot és javaslatot tesz Salgó László országos rendőrfőkapitánynak Molnár Csabával kapcsolatban.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik