Belföld

Most az adóhatóság vette elő a Jukoszt

A Jukosz-ügy legújabb fejleményeként az orosz adóhatóságok 150 milliárd rubeles (5 milliárd euró) adóhátralékot állapítottak meg a cégnél az 1998-2003-as időszakra.

Az orosz gazdasági miniszter, German Gref szerint az orosz cégeknek be kell fejezniük az adózási “kiskapuk” kihasználását. Mint mondta, az olajcégek minden módot megragadnak erre. Gref ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nyilatkozatával nem kizárólag a Jukoszra célzott.


Bár a Jukosz részvényesei továbbra is tárgyalnak a Szibnyefttel, eredmény ezen a héten még nemigen várható, és közelálló források szerint a Jukosz-nál hallani sem akarnak arról, hogy az egyesítendő JukoszSzibnyeft olajvállalat vezetését átengedjék a felvásárolt Szibnyeft vezetőinek – idézte a Vedomosztyi című orosz lap a Jukosz egyik főrészvényese, Leonyid Nyevzlin nyilatkozatát. “Az egyesítésről szóló írásos megállapodás szerint ez nem lehetséges” – mondta Nyevzlin. Nyevzlin a hétvégén elterjedt sajtótalálgatásokra reagált. A The Wall Street Journal szerint a Jukosz orosz olajóriás főrészvényesei hajlandók lemondani vezető posztokról, hogy megmentsék a kisebb, rivális Szibnyefttel való 11 milliárd dolláros fúziót.


Hatalmi harc a Szibnyefttel


Az amerikai lap szerint a Jukosz főrészvényesei hétfőn Londonban úgy döntöttek: átengednek vezető posztokat a Szibnyeft képviselőinek az egyesült vállalatban, de nem hajlandók csökkenteni benne alaptőkerészüket, noha a Szibnyeft tulajdonosai a JukoszSzibnyeft ellenőrzésének megszerzésére törekednek. A találgatások hátterében az áll, hogy a Szibnyeft fő részvényese, Roman Abramovics állítólag követelte – alkalmasint a Kreml támogatásával -, hogy a Szibnyeft vezérigazgatóját, Euegene Shvidlert nevezzék ki a JukoszSzibnyeft vezérigazgatójává és Alekszandr Volosin, az orosz elnöki adminisztráció volt vezetője legyen az igazgatótanács elnöke. E feltételezések szerint a Szibnyeft azért mondta volna le az egyesülést múlt pénteken, mert ezek a követelései nem teljesültek A Jukosz vezetői azért gyűltek össze hétfőn a brit fővárosban, hogy eldöntsék, hogyan reagáljanak Abramovics követeléseire, illetve – szükség esetén – hogyan “csinálják vissza” a bonyolult és javarészt már végrehajtott egyesülési megállapodást.


Az egyesülést – szakértők szerint – nehéz, de nem lehetetlen visszacsinálni. A Jukosz részvényesei már megszerezték a Szibnyeft 92 százalékát 26 százaléknyi Jukosz-részvényért és 3 milliárd dollár készpénzért cserébe. Hátra van még, hogy a Jukosz kötelező ajánlatot tegyen a kisrészvényeseknek, illetve megválasszák az egyesült cég igazgatótanácsát. Ez lett volna a Szibnyeft visszalépése előtt pénteken kezdődött, majd félbeszakadt közös közgyűlés dolga. A Jukosz kedden, közép-európai idő szerint négy óra körül 10,83 dollár volt a moszkvai RTS tőzsdén, 1,55 százalékkal olcsóbb a hétfői, 11,00 dolláros zárónál. A Szibnyeft papírjai 2,50 dollárt értek ekkor, előző, 2,47 dolláros zárásukhoz képest 1,21 százalékos emelkedéssel.


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.