Belföld

Fejbe lőtték egy olajcég vezetőjét – Gyurcsány 1997-ben szállt ki a társaságból

Túl van az életveszélyen az az üzletember, akire reggel többször is rálőttek Budapesten, a XVII. kerületben. A férfi egy olajkereskedelemmel foglalkozó, több milliárd forintos árbevételű cég, a Fortus Rt. elnök-vezérigazgatója. A rendőrök vizsgálják, hogy üzleti kapcsolatainak volt-e valamilyen szerepe a merényletben - hangzott el az RTL Klub híradójában.

Az üzletembert a támadó reggel a háza előtt várta. Az áldozat háromnegyed kilenc körül érkezett meg kocsijával. A kocsibehajtón öt lövést adtak le rá egy kis kaliberű hangtompítós pisztolyból. Ezek közül az egyik fejen találta.

Az üzletembert megműtötték, és már túl van az életveszélyen. Kórtermét rendőrök őrzik. A nyomozók az RTL Klub híradójának információi szerint vizsgálják azt is, szerepet játszhatott-e a merényletben, hogy a megtámadott férfi egy olaj-nagykereskedelemmel foglalkozó cég elnök-vezérigazgatója. A Fortus Rt. árbevétele tavaly meghaladta a 17 milliárd forintot.

A vállalkozást 1995-ben közösen alapította a Magyar Villamos Művek és az Altus Rt. A megsebesített férfi 1996-ban lett a Fortus vezérigazgatója, ahol akkoriban felügyelő bizottsági tag volt Gyurcsány Ferenc is. A jelenlegi sportminiszter azonban 1997-ben kiszállt a vállalkozásból.

A Fortus Rt. többsége ma külföldi tulajdonban van, és a cég neve legutóbb egy olajügy miatt szerepelt a sajtóban. A békés megyei vámosok 1998-ban a Fortus Rt. nevére kiállított hamis számlákat találtak egy benzinkutakat működtető vállalkozásnál – írja az RTL Klub online kiadása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik