A Sibnyeft orosz olajtársaságnál pénteken közölték, hogy felfüggesztették az egyesülést a Jukosz olajtársasággal. A felfüggesztést átmenetinek nevezték.
Pénteken kezdődött a két cég közös részvényesi közgyűlése, a napirenden az egyesült cég igazgatótanácsának megválasztása és az osztalék megosztása szerepelt. A bejelentést röviddel a közgyűlés megkezdése után tették.
“A Jukosz és a Sibnyeft egyesülésének befejezése fel van függesztve a két társaság fő részvényeseinek megállapodása alapján” – szólt a Sibnyeft hivatalos közleménye. Nem sokkal később a Jukosznál úgy nyilatkoztak, hogy a felfüggesztés nem megállapodás eredménye. – Csak annyit mondhatok, hogy ez nem közös nyilatkozat – idézte Alekszandr Sadrint, a Jukosz szóvivőjét a Reuters. Ez sarkalatos kérdés, mert ha a Sibnyeft önkényesen cselekedett, alkalmasint egymilliárd dollár kötbért kell fizetnie.
Az áprilisban bejelentett egyesülés pénzügyi zárása szeptemberben megvolt, a korábbi tervek szerint az egyesült vállalat, JukoszSzibnyeft december végén, január elején alakult volna meg.
Elemzők szerint az utolsó pillanatban viták merülhettek fel az osztalék megosztása körül, és Roman Abramovics, a Sibnyeft főrészvényese alkalmasint jobb feltételeket akart kikényszeríteni az utóbbi időben nehéz sorsú Jukoszból. Számos elemző szerint azonban az egyesülést már semmiképpen sem lehet visszacsinálni.
A hírre a Jukosz 5,87 százalékkal 337 rubelre olcsóbbodott a moszkvai RTS tőzsdén. Az RTS tőzsde dollárban jegyzett piacán 5,83 százalékkal volt olcsóbb a csütörtöki zárónál: 11,30 dollárra olcsóbbodott a bejelentés előtti 12,11 dollárról.