Belföld

Beiktatták a KSH új elnökét

admin
admin

2003. 11. 25. 11:33

Beiktatták Pukli Péter statisztikust kedden, a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) elnökének - közölte a hivatal. Az 1999-es statisztikai törvény szerint a hivatal elnökét 6 évre nevezik ki.

A KSH tájékoztatása szerint Mellár Tamás, a KSH felmentett elnöke 1998 szeptember elsejétől irányította a hivatalt, mandátuma 2005-ben járt volna le. Gál J. Zoltán Mellár Tamás menesztésével kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, “szakmai döntés született, Magyarország EU-csatlakozása, az Eurostatba történő belépés a KSH megerősítését is szükségessé teszi”.


A KSH az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: Pukli Péter a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése, 1966 óta dolgozik a hivatalban. Pukli Péter 1981-től a Beruházás-statisztikai osztályt, majd 1986-tól a Kereskedelmi és közlekedésstatisztikai főosztályt vezette. A hivatal szervezetének 1990-ben történt korszerűsítésekor felelősségi körébe került az iparstatisztika és az építőipari statisztika is. Az új elnök 1996 és 1998 között a KSH gazdaságstatisztikáért felelős elnökhelyettese, 1998 után a hivatal statisztikai főtanácsadója.


Pukli Péter főszerkesztője a KSH “Gazdaság és statisztika” című folyóiratának, társszerkesztője a Lengyel Statisztikai Társaság “Statistics in Transition” című folyóiratának. A beiktatott elnök 1996-tól tagja az Országos Statisztikai Tanácsnak. Pukli Péternek nagy szerepe volt a hivatal nemzetközi kapcsolatainak erősítésében, az Európai Unió statisztikai hivatalával, az Eurostattal, az OECD-vel való munkakapcsolatok kialakításában. Elnökhelyettesként, 1998 júniusában az akkori miniszterelnök megbízásából vezette az ország uniós csatlakozásához szükséges, a Statisztikai fejezet átvilágításával kapcsolatos tárgyalásokat. A tárgyalások eredményességét jelzi, hogy a fejezetet derogációs kérések nélkül zárták le. A nagy múltú Nemzetközi Statisztikai Intézet (ISI) legutóbbi konferenciáján előadást tartott a magyar statisztikai szolgálatról.


Széleskörű áttekintéssel rendelkezik a hivatal tevékenységéről, gyakorlatból ismeri a statisztikai munka minden szakaszát. Nevéhez kötődik több fontos módszertan kidolgozása, így például a beruházási árstatisztika megteremtése. Az utóbbi években a statisztika oktatásában is aktívan részt vett. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense. Szakmai munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje kitüntetésben részesül. Pukli Péter pályafutása során egyetlen politikai pártnak sem volt a tagja.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

FRANCE. PARIS (75) BELLEVILLE-MENILMONTANT. METRO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.