Belföld

Regionális választási koalíció alakult Vajdaságban

admin

2003. 11. 24. 15:01

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Sandzaki Demokrata Párt és a Sumadijáért Liga tegnap koalíciót hoztak létre a december 28-i szerbiai parlamenti választásokra.

Nenad Canak, a VSZL elnöke közös sajtóértekezleten közölte, hogy a koalíció neve Együtt a toleranciáért. Canak, Kasza, Ljajic, s a lista első helyén Branislav Kovacevic, a Sumadijáért Liga elnöke szerepel – jelentette a belgrádi Beta hírügynökség.


A négy párt vezetői elmondták, hogy a koalíció nyitott más, hasonló politikai irányultságú pártok előtt is. Létrehozása, mint mondták, „védelmi front a neonacionalizmus és az extrémizmus előretörése ellen”. Meggyőződésük szerint e koalíció beleegyezése nélkül nem lesz majd lehetsége megalakítani az új szerbiai kormányt. Rasim Ljajic szavai szerint az a tény, hogy a korábbi választási törvény maradt hatályban, azt bizonyítja: a volt SZDE egy részének nem is állt szándékában a törvény megváltoztatása. Ez egyesülésre kényszerítette a kisebbségi és regionális pártokat mert másként nem léphetik át a magas, ötszázalékos választási küszöböt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.