Belföld

Harley-Davidson – szelídebb motorosok

Alapításának századik évfordulóján a Harley-Davidson úgy próbálja kiterjeszteni vásárlói bázisát, hogy motorkínálata bővítésével ne riassza el a kemény magot.

Sok minden aggasztja mostanában Jeffrey Bleusteint, a Harley-Davidson vezérigazgatóját. Fő a feje először amiatt, hogy az idén százéves amerikai motorgyártó hogyan őrizze meg márkanevének varázsát. Gondban van azért
Harley-Davidson – szelídebb motorosok 1

is, mert cégének minden évben meg kell újítania csodamasináinak kínálatát, ám anélkül, hogy ezzel elhomályosítaná a stílusos és erős motorokról kialakult imázst. Mindehhez hozzájön még a piac bővítésének feladata. A vevők zöme a negyvenes-ötvenes “baby boomer” generáció tagjaiból kerül ki, s a Harley-Davidson növelni szeretné eladásait a nők, a fiatalabbak, valamint a “vertikálisan gyengébbek” körében is – fogalmaz a 180 centis Bleustein, az utóbbiakon (a politikailag korrekt beszéd jegyében) azokat értve, akiknek alacsonyabb ülésre van szükségük motorukon.


 Parketten nem megy?

Újabban még a tőzsdei szereplés miatt is aggódhat Jeffrey Bleusteint, minthogy a társaság árfolyama 10 százalékkal, 47 dollárra esett az után az október 15-i bejelentés után, miszerint 2004-ben csak 8,9 százalékkal tervezik növelni a legyártandó motorok számát.  


A gyártás a szűk keresztmetszet


Az elmúlt évek fényében a jövő évre tervezett 8,9 százalékos növekedés kétségkívül szerény célkitűzés, azonban a befektetők borúlátása túlzottnak tűnik. Nem a kereslettel van ugyanis baj, hanem egy rövid távú gyártási probléma gátolja a nagyobb növekedést. A Pennsylvania állambeli Yorkban létesített új gyárban csak valamikor a jövő év elején fut fel a termelés, s addig a Harley-Davidson képtelen elég motort előállítani. Emellett Bleustein óvatosan akarja bevezetni a változtatásokat, amelyeket ezért jelenleg csak néhány modellre korlátoz.


A név még mindig bőven elég népszerű ahhoz, hogy a jövőre készülő 317 ezer motor könnyen vevőre találjon. Mark Barnett El Pasó-i márkakereskedő szerint a kereslet oly mértékben meghaladja a kínálatot, hogy a legtöbb értékesítő prémium árat kérhet a motorokért, jóllehet a vállalat 2004-es listaárai 1 százalékkal alacsonyabbak az ideieknél. A csúcsmodellek persze így sem olcsók: a Harley-Davidson egyik őstípusának számító Ultra Classic Electra Glide például 20,5 ezer dollárba kerül. “Úgy gondoljuk, egy modellcsalád nagyon sokáig élhet, ha elég figyelmet fordítunk rá” – mondja a 64 esztendős Bleustein, aki annak idején a Columbia Universityn szerzett mérnöki diplomát, majd egy ideig a Yale-en tanított.


Vannak kedvező jelek

A cég részvényárfolyamának visszaesését felerősítette az a körülmény, hogy a tőzsdén megjelentek az eladók, akik a nyári drágulás után túlértékeltnek ítélték a papírokat. Más befektetők ellenben elfogadják Bleustein vízióját. “A legfontosabb jelek ked-vezők” – szögezi le Jonathan Mueller, a 3,8 millió Harley-David-son-részvénnyel rendelkező AIM Constellation Fund elemzője.  

Gyorsítás után kijózanodás


A Harley-Davidson legfőbb gondja a tempó. Az idei centenáriumra készülve a vállalat nagyobb sebességre kapcsolt a gyártásban, ami látványos eredményeket hozott: árbevétele 20 százalékkal, 4,1 milliárd dollárra, a nettó nyereség pedig 33 százalékkal, 580,2 millió dollárra javult tavaly. Ezzel a 37. helyre lépett előre a BusinessWeek által összeállított, az 50 legjobban teljesítő vállalatot tartalmazó rangsorban.


Mostanra viszont eljött a kijózanodás ideje. A múlt év közepétől piacra került különleges centenáriumi modellekből a cég csak úgy tudott kellő mennyiséget előállítani, hogy gyártási évét meghosszabbította 14 hónapra. Emiatt azonban csökken az idén szeptembertől kapható 2004-es modellek száma. Joseph J. Yurman, a Bear Stearns elemzője arra számít, hogy az idén az árbevétel-növekedés 14 százalékra esik vissza, jóllehet a nyereség 28 százalékkal emelkedik. A lassulás jövőre mutatkozhat meg igazán, amikor is már csak 12 százalékos nyereségjavulás várható.


 Aki egyszer nyeregbe szállt… 

Bleustein meggyőződése szerint aki egyszer Harley-Davidsont vásárol, az elkötelezett híve is marad a márkának. JoAnn Emmons biztosítási ügynök például hat éve kezdte egy Sportsterrel, s bár először félt, ma már harmadik Harley-ját nyúzza, egy 1450 köbcentis túramotort. “Vannak napok – mondja -, amikor szeretnék megszabadulni mindentől, és semmi mást nem csinálni, csak motorozni.”  

A piacbővítés is visszaüthet


Furcsa módon a gyengébb növekedés egyik oka az, hogy Bleustein bővíteni igyekszik a piacot. A 2004-es modelleken sok az újdonság, s a vezérigazgató mindenképpen el akarja kerülni az olyanfajta minőségi problémákat, amelyek 1975-ben tépázták meg a márka imázsát, épp akkor, amikor őt nevezték ki főmér-nökké. A Sportster család szep-temberben piacra került négy modelljén egyebek mellett kisebbek lettek a kormányfo-gantyúk, alacsonyabbra kerültek az ülések, és a kuplungot is könnyebb behúzni. Mindezzel a nőket és az óriásmotorok veze-téséhez nem elég behemót alkatú férfiakat akarják megnyerni. A vállalat wauwatosai üzemét vezető Julie Chichlowski szerint a legkisebb, 6,5 ezer dollárnál kezdődő Sportsterek esetében az újítások egyszerűen “kényelmesebbé teszik a motorozást”.


Bleustein biztos abban, hogy a változtatások nem fogják elriasztani azokat a középkorú férfiakat, akik számára a Harley-Davidson név egyet jelent az élet válságain átsegítő szabad száguldás élményével. Éppen ezért nem is terveznek kimondottan a nőknek szóló reklámokat, s a kisebb motoroknak is éppen elég erejük lesz. Ugyanakkor a vezérigazgató elkerülhetetlennek tartja, hogy nőkkel és fiatalokkal frissítsék az idősödő vevőbázist. A márkát újonnan választó vásárlóknak csak 9 százaléka nő, s a legtöbb vevő a negyvenes éveinek közepén-végén jár. A vállalat három éve elindította Rider’s Edge nevű oktatási programját is, amelyben a márkakereskedések emberei tanítják meg motorozni a kezdőket. Ezenkívül Buell néven versenymotor kinézetű járgányokat is gyártanak az inkább a japán stílust kedvelő huszonéveseknek. A kínálat összesen 23 Harley-Davidson és 5 Buell modellből áll. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.