Belföld

Az al-Kaida vállalta magára az isztambuli merényleteket

Az al-Kaida terrorszervezet vállalta a csütörtöki isztambuli merényletek elkövetését egy iszlámista internetes honlapon, s közleménye szerint az akció egyik célpontja a robbanásban meghalt brit főkonzul volt.

Az állítólagos közlemény aláírójaként a nemzetközi terrorhálózat ugyanazon sejtje, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok szerepel, amely a szombati, isztambuli zsinagógáknál végrehajtott robbantások elkövetését is vállalta. A Hürriyet című lap szerint a rendőrség azonosította a merényletek két öngyilkos elkövetőjét.

Az al-Mudzsahidun című internetes honlapra pénteken kihelyezett arab nyelvű közlemény szövege szerint a támadás célpontjai brit érdekeltségek voltak, a tett célja pedig “az iszlám ellen harcoló Nagy-Britannia nyugalmának tönkretétele”. A közlemény név szerint is célpontként említi a robbantásban megölt Roger Short brit főkonzult, aki a szervezet szerint “nagy tapasztalattal bírt az iszlám elleni küzdelemben, és a brit regionális politika egyik agytrösztje volt”. “Tudja meg Nagy-Britannia és népe, hogy az Amerikával való szövetség nem hoz számára se jólétet, se biztonságot” – zárul a közzétett szöveg.

A csütörtöki merényleteket előző nap egy névtelen telefonáló az al-Kaida és a Nagy Iszlám Keleti Harci Front (IBDA-C) nevű török csoport nevében vállalta.

Az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok vasárnap a londoni székhelyű al-Kudsz al-Arabi napilaphoz elektronikus postán küldte el az előző, szombati merénylettel kapcsolatos korábbi üzenetét, amely szerint azt azért hajtották végre, mert a szervezetnek biztos tudomása volt arról, hogy az isztambuli zsinagógákban több izraeli titkosszolgálati ügynök is jelen volt.

A török rendőrség azonosította azt a két öngyilkos merénylőt, aki csütörtökön támadást hajtott végre Isztambulban két brit érdekeltség ellen. A Hürriyet című török lap nyomozókra hivatkozó pénteki jelentése szerint két török állampolgárságú személyről, Azad Ekinciről és Feridun Ugurlu iszlámista szélsőségesekről van szó, akiket már az isztambuli zsinagógák elleni szombati öngyilkos merényletekkel összefüggésben is kerestek a hatóságok.

A Hürriyet értesülése szerint eddig hét személyt vettek őrizetbe és hallgattak ki a csütörtöki isztambuli merényletekkel összefüggésben. Eddigi adatok szerint 27 halálos áldozata és csaknem 450 sebesültje van a brit főkonzulátus és a brit HSBC bank isztambuli épülete ellen elkövetett csütörtöki robbantásos merényleteknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik