Belföld

Parlamenti beszéde közben rosszul lett az egyiptomi elnök

Rosszul lett Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerdai parlamenti beszéde közben, emiatt váratlanul félbeszakították a beszéd egyenes adásban történő televíziós közvetítését. Félóra Mubarak visszatért a szószékre, és folytatta a beszédet.

Az elnök éppen az új parlamenti ülésszakot nyitotta meg. A rosszulléte miatt megszakított televíziós közvetítést kis idő elteltével folytatták, ekkor a képviselők kavargó tömegét mutatták az ülésterem előcsarnokában, Mubarak pedig már nem volt a pódiumon. A közvetítés vezetője azt mondta: az elnök rosszul lett.

A Kairó belvárosában található parlamenti épület körül a forgalom megállt, és egy helikopter közeledett az épület felé. Mintegy félóra elteltével Mubarak a képviselők hangos tetszésnyilvánítása közepette visszatért a szószékre, folytatta beszédét, de a kényszerű szünetre nem utalt. Ekkor már mindössze öt percig beszélt, és elnapolta az ülést. Nem sokkal később fekete limuzinján elhajtatott a parlamenttől.

Az ülésszakot eredetileg szombaton nyitották volna meg, de a 75 éves államfő meghűlésére hivatkozva szerdára halasztották. Közvetlenül rosszulléte előtt az elnök hangja egyre halkabb lett, beszéde időnként érthetetlenné vált. Visszatérése után hangja már erőteljesebb volt, és mosollyal, köszönő szavakkal reagált az őt támogató bekiabálásokra. Mindazonáltal úgy tűnt, beszédjét lerövidítette.

Mohamed Szafuat as-Sarif tájékoztatási miniszter az állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az államfő betegsége ellenére kezdettől fogva tartja az egy hónapig tartó muzulmán böjtöt, amely a következő hét végén fejeződik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik