Belföld

Egymilliárdos kár – felelősségre vonás a MÁV-nál

admin

2003. 11. 18. 15:38

Elmarasztaltak 11 jelenlegi és volt vasúti vezetőt a MÁV-nál a fuvardíj-kedvezmények szabályosságáról indított vizsgálattal összefüggésben - tájékoztatta közleményében a vasúttársaság kedden az MTI-t.

A társaság igazgatósága a 2000 és 2002 közötti pályaépítési és felújítási beruházásoknál alkalmazott fuvardíj-kedvezményekről megállapította, hogy azok mintegy egymilliárd forintos kárt okoztak a társaságnak. Az érintett vezetők ugyanis a vezérigazgatói utasítások figyelmen kívül hagyásával engedélyezték egyes külső beszállítóknak, hogy ne fizessenek fuvardíjat.

A közleményben leszögezik: az átlátható gazdálkodás megvalósítását célul kitűző MÁV büntető feljelentést tesz az ügyben. A MÁV Rt.-nél 1994-ben lépett hatályba az az utasítás, amely szerint a társaság saját pályaépítő illetve karbantartó beruházásaihoz kapcsolódó fuvaroknál a MÁV fuvardíjat nem számított fel, a saját tulajdonában lévő leányvállalatoknak. Egy újabb utasítás 1996-ban megváltoztatta ezt a gyakorlatot. Ekkortól az árufuvarozási szakigazgatóság által megállapított tarifát kellett figyelembe venni. A pályaépítő tevékenységet folytató leányvállalatokat azonban 2000-ben privatizálták, a korábbi utasítás hatályon kívül helyezése azonban nem történt meg, így az érintett területek a régi gyakorlatot továbbra is alkalmazták. Emiatt a fuvardíjak tekintetében tényleges veszteséget szenvedett el a MÁV.

Egy 2001 októberében indított belső ellenőrzési vizsgálatot követően rendelték el az 1994-es utasítás hatályon kívül helyezését, és az általános tarifa alkalmazását – áll a közleményben. Ennek ellenére a korábbi utasítást továbbra sem helyezték hatályon kívül, mindössze az ingyenes fuvarozás lehetőségét rendelték el a kedvezményes díjtétel alkalmazása helyett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.