A bíró elmondta, hogy a letartóztatási parancs a Kulcsár-ügy egy másik aktájának iratai közé került, vagyis nem azon a helyen volt, ahol keresték. Egy héttel a kiadatási tárgyalás után a bíró a többi dossziét vizsgálva talált rá a fontos dokumentumra, amelynek hiánya október 21-én lehetővé tette a kiadatási döntés elhalasztását. Veigl értesítette a magyar hatóságokat arról, hogy megvan az eredeti elfogatóparancs.
Bár a bíró nem kívánt a tárgyalás előestéjén annak kimenetelére vonatkozóan információt kiadni, anynyit elmondott, hogy most már minden formai feltétel rendelkezésre áll a kiadatáshoz. Igaz, bizonyos felvilágosítást, amit a magyar hatóságoktól bekért, nem kapott meg, de – mint hozzátette – ez nem elengedhetetlen a döntés szempontjából. Ugyanakkor megerősítette: Kulcsár gyors hazatérése nemigen várható, mert van mód arra, hogy fellebbezzenek a kiadatás ellen.