Belföld

Olasz-olasz vita az EU-ban – Berlusconi Putyint védi

Korábban a németeket bíráló megjegyzéseivel, most pedig az Oroszországot dicsérő kijelentéseivel borzolta Silvio Berlusconi az EU döntéshozóinak kedélyeit.

Az olasz miniszterelnök szerint a nyugati sajtó eltorzítja a csecsenföldii híreket, s Berlusconi védeni kezdte Moszkva politikáját Csecsnyában. Az EU vezetői szinte azonnal elhatárolódtak Berlusconi álláspontjától, aki megfelelőnek tartja az emberjogi helyzetet Csecsenföldön és Oroszországban. Sőt Berlusconi a maga és Putyin orosz elnök helyzetét hasonlónak minősítette.


Megsértette az EU közös politikáját

Berlusconi továbbá kijelentette: “én most úgy lépek fel, mint Putyin elnök védőügyvédje, jóllehet erre ő nem kért fel”. Ezzel az EU közös politikáját sértette meg: az unió ugyanis addig, amíg az emberi jogi ügyek nem rendeződnek, távolságot kíván tartani Oroszországgal.

Berlusconi egyébként a csecsen háborútról szóló nyugati médiahíreket összekapcsolta a Jukosz-botránnyal. Szerinte Hodorkovszkij, az azóta már lemondott Jukosz-vezér letartóztatásáról hasonlóan torzított hírek jelennek meg, mint a kaukázusi régióban dúló konfliktusról.


Putyin örült Berlusconinak

Érdekesség, hogy ezzel Berlusconi éppen azt a Hodorkovszkijt hozta nehéz helyzetbe, akit hozzá hasonlóan csalással vádolnak. Igaz, Berlusconi Olaszországban számos törvénymódosítást vitt keresztül, hogy őt miniszterelnökként ne vonhassák eljárás alá a csalási vádak miatt.


Putyin orosz elnök mindenesetre kedvezően fogadta Berlusconi kijelentéseit közös sajtókonferenciájukon: szerinte Berlusoni csak a munkáját végzi, amikor az ő védelmére kelt. Putyin egyébként a Jukoszra utalva olyan kijelentést is tett, hogy nem engedheti meg az orosz hatóságok zsarolását az ügy kapcsán.


Az EU aggódik

Az Európai Bizottság elnöke, a szintén olasz Romano Prodi így nyilatkozott: reméli, hogy Berlusconi jobban informált Olaszországról, mint Oroszországról. Prodi szerint ugyanis aggasztóak azok a hírek, amelyek Csecsenföldről érkeznek. (Prodi egyébként otthonában, Olaszországban is komoly politikai ellenfele Berlusconinak.)

Ugyanakkor nem egyszerű olasz belvitáról van szó EU-szinten: az unió külügyi biztosa, a brit Chris Patten is kijelentette: sem ő, sem mások nem tudnának egyetérteni Berlusconival.

Pénteken a csecsen kérdések, illetve a Jukosz ügye Párizsban szintén felmerülhetnek, Putyin elnök ugyanis oda tart, hogy Jacques Chirac francia köztársasági elnökkel tárgyaljon.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik