Belföld

TCR – a világ legnagyobb tévégyártója

Néhány hónapja még profitfigyelmeztetést adott ki a francia Thomson. Most pedig bejelentették, hogy a kínai TCL céggel közösen létrehozzák a világ legnagyobb televíziógyártó vállalatát.

A francia Thomson SA és a kínai TCL International Holdings televízió- és DVD gyártó közös vállalkozást alapít. A kétharmad részben a kínai, és egyharmad részben a francia fél tulajdonában lévő vállalkozás évente 18



TCR – a világ legnagyobb tévégyártója 1


millió televíziókészüléket és DVD-lejátszót gyárt, és ezzel közel 3,51 milliárd dolláros értékesítési árbevételt érhet el. 


Egyszázalékos önmérséklet 

Nyáron a Thomson konszern a működési eredménykulcsának idei előrejelzését egy százalékponttal, 6,5 százalékra mérsékelte. A kulcs tavaly hétszázalékos volt. A Thomson az idei kulcs csökkentésével egy időben megerősítette a 2004-re vonatkozó 8-9 százalékos előrejelzését. Az átszervezés 90 millió eurós költséggel járt. 

Másról szólt a nyár


A francia Thomson elektronikai berendezéseket gyártó konszern júniusban még arról számolt be, hogy csökkentette az idei eredményére vonatkozó előrejelzését egy amerikai alkatrészgyártó üzemének átszervezése és a létszámcsökkentés költségei miatt.


A nyári közlemény szerint a Thomson felére csökkenti az Indiana állambeli Marionban lévő üzemének tévéképcső-termelési kapacitását és az alkalmazottak létszámát is. Az Ohio állambeli Circleville-be tervezett üveggyár építését pedig levette a napirendről. Mindkét tevékenységi kör veszteséges a Thomson számára az Egyesült Államokban, és ezt már nem volt képes ázsiai és európai üzemeinek nyereségével ellensúlyozni.


Egy kínai márka 

A TCL a második legnagyobb kínai televízió és mobiltelefon gyártó vállalat, a TCL Group hongkongi tőzsdén jegyzett leányvállalata. A TCL az idei első hét hónapban eladott összesen 5,43 millió darab tévékészülékéből 3,72 millió Kínában kelt el. A fúzió bejelentése nyomán a TCL részvényét hétfőn felfüggesztették Hongkongban. Pénteken 2,925 hongkongi dolláron állt az árfolyama. A papír az elmúlt három hónapban 52 százalékkal erősödött. 

Előre menekültek


A gondokkal küszködő Thomson a közös vállalat alapításával az előre menekülést választotta. Elemzők szerint a francia konszern az olcsó kínai termelési bázis kihasználásával jelentős költségmegtakarítást érhet el. Az előzetes számítások szerint a Thomson EBIT kulcsa az egyesülés után 11 százalék fölé is emelkedhet, szemben az 1999-es részvénykibocsátása óta elért 6,4 százalékos átlaggal.


Az egyesülés a kínai cégnek is jól jön. A TCL ugyanis régóta harcol az Egyesült Államokban és az Európai Unióban a dömpingváddal. Eddig kevés sikerrel, ám most a közös cég révén könnyen megkerülheti az amerikai és európai versenyhatóságokat.


Három néven a világban



TCR – a világ legnagyobb tévégyártója 2

A TCL-Thomson Electronics az egyesülés részleteit később hozza nyilvánosságra. Az egyesült vállalat 450 millió eurós eszközérték felett rendelkezik.


A francia konszern 9000 ezer alkalmazottját helyezi át az új vállalkozáshoz és számos vezetők kulcspozíciót tart fent magának. A közös vállalkozás alapítása 1,125 milliárd eurós forgalmat von ki a Thomson konszern konszolidációs köréből.


A közös vállalat a TCR márkát használja majd Ázsiában. Európában megtartja a Thomson, Amerikában az RCA márkanevet.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik