Joschka Ficher német külügyminiszter után Gerhard Schröder kancellár is utalt rá, hogy Németország esetleg hajlandó volna elfogadni a kisebb tagállamok legfontosabb követelését az alkotmányozó kormányközi konferencián, az egy állam, egy bizottság tag elvet.
Schröder a múlt héten Pozsonyban találkozott Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel, és azt mondta, hogy „nem leszünk merevek ebben a kérdésben". Fischer már a múlt heti kormányközi értekezleten tett egy hasonló értelmű kijelentést.
Németország elmozdulása – ha erről van szó – fontos, mert a hagyományosan a kisebb államok pártját fogó ország eddig stabilan a nagyokkal tartott az alkotmányos vitában, többek között kiállva az Európai Bizottság méretének csökkentése mellett is. A két kormányfő egyébként egyetértett abban, hogy a vitát aligha sikerül gyorsan lezárni, leghamarabb a decemberi EU-csúcson.

Ajánlott videó
- 08:21 Őszi úti célok, ahol többet érhet a pénzünk, mint gondolnánk
- 07:42 Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 07:10 Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában, 9 halott
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 06:47 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
- 06:32 Axios: Trump tárgyalna Iránnal, Netanjahu bombázná
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 07:00 Sokan elhamarkodják: eddig kell várni a lemosó permetezéssel
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 16:43 Orbán Viktor: A Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!