Belföld

Stagnálásra számítnak a pesti tőzsdén

Változatlan árakat, esetleg enyhe emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők. A BUX csütörtökön 30 pontos növekedéssel 9516 ponton nyitott.

Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint a szerdaihoz hasonló szinten maradnak az árfolyamok.

Hozzátette: szerdán nagy eladói nyomás volt a Richter papírokon és vételi a Mol-én, ami azonban csütörtökön csillapodhat. Mint mondta: nem várható a piacot jelentősen befolyásoló magyarországi hír, ezért nem valószínű különösebb árváltozás.

A délután folyamán azonban nyilvánosságra hozzák az Egyesült Államok harmadik negyedéves bruttó hazai termék alakulását, ami hatással lehet a piacra – tette hozzá.

Herkules Zoltán, a Postabank Rt. üzletkötője szerint sem tart sokáig a Richter árfolyamának esése. A Mol papírokkal kapcsolatban kiemelte: úgy tűnik, hogy lehiggadt a piac.

Mindkét szakértő a szerdaihoz hasonló, esetleg annál valamivel kisebb forgalomra számít csütörtökön a BÉT-en.

London lefelé, Frankfurt felfelé kezdett

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 1,1 pontos nyereséggel kezdett, de rövidesen 3,7 pont volt a vesztesége.

A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 4,58 pontos nyereséggel indult csütörtökön, és néhány perc múlva 8,10 pont volt a nyeresége.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik