Belföld

Kivonult a kormányoldal a brókerügyet vizsgáló bizottság üléséről

A kormánypárti képviselők távoztak a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság szerda délutáni üléséről az ügyrendi vita után, mert nem értettek egyet azzal, hogy a fideszes bizottsági elnök pártjának politikusait már az alakuló ülésre meghívta.

Több mint kétórás vita után elfogadta ügyrendjét a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság, de nem sokkal később határozatképtelenné vált a testület, mert a szocialista és szabad demokrata képviselők elhagyták az üléstermet.

A kormányoldal azért döntött így, mert nem értett egyet a fideszes bizottsági elnök kezdeményezésével, aki meghívta az ülésre Orbán Viktort, illetve az előző ciklus több miniszterét, fideszes képviselőjét. Demeter Ervin ezt azzal indokolta, hogy mihamarabb szerették volna elkezdeni az érdemi munkát és szerettek volna lehetőséget adni a szocialistáknak arra, hogy feltehessék kérdéseiket a megszólítottaknak.

A bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozatban ugyanis 184 kérdés szerepel. Közülük több mint 60 az Orbán-kormány időszakára vonatkozik.


A kormányoldal szerint a politikusok meghallgatásáról a testületnek együtt kellett volna döntenie, a bizottsági elnök ugyanakkor úgy vélte, nem meghallgatásról lett volna szó, csupán kérdésfeltevésről.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.