 |
| Egri Leányka és Zengő, 2000. |
A Zengő (erogén leánykori nevén Badacsony 8), legújabb kori szülemény, a kevéssé napfényes 1951-es évben születetett, sötét idő, midőn az önológus a labor mélyére menekült a bolsevizmus hideg nyara és Micsurin elvtárs elől, ekkor keresztezte-kerítette Király Ferenc az Ezerjót a Bouvier-rel Pécsett, ők a kedves mama és papa. Kellemes savak, a Zengő a hírek szerint még aszúsodni is tud. Emez illatok, lágyságok, savak és fák összehangolásával dr. Pók a divatos reduktív fehér mainstreamtől elütő, korszerűtlen, mélyebb színű, testesebb, borosabb bort hozott létre. A korszerűtlent pozitívnak gondoltuk mindig, hisz’ mi is a korszerű… A korszerűtlen például magyaros, tökös, tartalmas. Egyéniség próbál lenni az uniform technológiák és szappanoperák évadján. Érlelés, hordóban és palackban, finomhangolás, nem a rögtöni kasza. Hat hektár grand cru, a síkhegyi déli-nyugati lejtőkön Leányka, Nagytállyán hektárnyi Zengő zeng. Istenem, ezek a szellemes szójátékok.
Egerben történik valami. Élőbb hely, mint a legtöbb álmos és álmodó magyar vidéki város általában, helyzete és története, kultúrája és kreativitása kiemelik a magyar ugar kínos jelenkori csendjéből. Borológiailag ambivalens boom előtt áll, ahol a túltermelés, a gyenge klónok, a felvásárlási ár-viharok, az értéktelített tradíció, a zsenialitás és a kultúra ellentmondásos elegye izgalmas éveket hoz a városra és borkultúrájára a csatlakozás évadján.
Szép világos aranysárga a bor, illatában komoly alkohol és fűszeres fa, ez az illat a zamatban töretlen ívben folytatódik, komoly extrakt koronája a pohár falán, friss, fanyar, kicsit most még nekünk fiatalosan fás összbenyomás, majd jövőre. Érintésnyi kellemes extrakt-édesség, jó bor.
