Belföld

offline.pararadio.hu avagy ParaRadios programok élőben

Az idén hatodik születésnapját ünneplő ParaRadio (www.pararadio.hu) október közepétől elindítja offline műsorsorozatát.

A ParaRadio ezentúl több fronton is aktivizálja a köré csoportosuló fiatalokat sokszínű, multikulturális programjaival. Egyelőre a beszélgetni és táncolni vágyó közönséget célozza meg, de tervei között szerepel fotó- és képzőművészeti kiállítások szervezése is.

A budapesti éjszakában a következő helyeken és időpontokban tűnik fel a ParaRadio mint „házigazda”:

A verbálisan informatív kulturális események kedvelőinek havi egyszeri alkalommal beszélgetős estre kerül sor, amelynek a Szóda ad helyet. A sorozat első vendégei Antal Nimród filmrendező és Csányi Sándor filmszínész lesznek, akik a novemberben bemutatásra kerülő Kontroll című filmről, annak forgatásáról és egyéb érdekességekről beszélgetnek majd. Az estet az Interneten is követhetik az érdeklődők (http://offline.pararadio.hu).

Helyszín: Szóda, VII. Wesselényi u. 18.
Időpont: október 21. 18.00 óra, majd havonta keddenként ugyanakkor

A sensomotorosan informatív, azaz zenei rendezvények sorában első az Extrában minden szerdán este megrendezett No Fidelity est, amelyen a NoFi Unit 3 oszlopos tagja (Dj Bertold, Dj hooker, MRaID) mellett állandó vendégek, meglepetések is várják az intelligens elektronikus zenére nyitott közönséget.

Helyszín: Extra, V. Királyi Pál u. 6.
Időpont: hetente szerda 20:00 órától hajnalig

A ParaRadio mindig fontosnak tartotta, hogy a hazai tehetségeknek teret és lehetőséget adjon, így szinte magától értetődő volt, hogy a rádió felvállalja az UpDate elnevezésű zenei koncertsorozat „házigazda” szerepét. Havonta két alkalommal az A38 állóhajó ad otthont a fiatal, feltörekvő hazai zenekaroknak, DJ-knek.

Helyszín: A38 állóhajó, Petőfi Híd budai hídfő
Időpont: havonta kétszer keddenként 21:00 órától

Offline programoldal és a webes közvetítések oldala: http://offline.pararadio.hu

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Canadian blue helmets check their weapons, 17 April 1993 near Tuzla's airport, waiting to depart for the Moslem enclave of Srebrenica, where some 30000 refugees hope to be evacuated from. (Photo by PASCAL GUYOT / AFP)

Befogod a szádat, nem beszélsz róla

Békefenntartók voltak, de azzal vádolják őket, hogy asszisztáltak egy népirtáshoz. A boszniai háború után sokan nem tudták újrakezdeni az életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2013. március 8.
Sertéshúskínálat árcédulával a Fõvám téri Központi Vásárcsarnok egyik hentesüzletének (standjának) pultjában.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.