Dr. Dezső Antalnak, Kaiser ügyvédjének ezzel szemben az a véleménye, a hangfelvételek kizárólag azt tanúsítják, hogy Hajdú pusztán ugratta zárkatársát, amikor a móri bűncselekményről beszélt. Példálózva, gúnyolódva mondta azokat a szavakat, amelyeknek olyan nagy fontosságot tulajdonít a rendőrség, ráadásul a Mórról szóló anyagok tartalmilag ellentmondanak egymásnak – írja a lap.
A rendőrök megítélése szerint megdönthetetlen bizonyítékokat tártak a móri mészárlással kapcsolatban Kaiser Ede elé hétfői folytatólagos kihallgatásán, amikor megmutatták neki azokat a hangfelvételeket, illetve lehallgatási jegyzőkönyveket, amelyekben Hajdú László a nyolc áldozatot követelő rablógyilkossággal kapcsolatban egyenesen azt állítja: ő maga követte el a bűncselekményt - írja a Népszava.
Ajánlott videó
- 16:55 Matteo Salvini belengette az előrehozott választást
- 16:52 „Megölte ez egy gyilkos. Anyu, anyu!” – nagymamája szerint így kiabált segítségért Vanda, aki menekülésként ugrott ki a negyedikről
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 16:06 Megbírságoltak a rendőrök egy tévést, mert rádudált egy macskára
- 15:53 Lannert Judit: Négy szakmai államtitkárság jön létre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban
- 15:47 Fordulat a Mango divatlánc alapítójának halála ügyében: letartóztatták a fiát
- 15:43 Libikókázik a forint, föl-le hintázik az árfolyam
- 15:43 Két éve nem indult ilyen versenyen Milák Kristóf
- 15:40 Rendőri kísérettel szállítottak egy amerikai ebolabeteget Berlinbe
- 15:27 Pumped Gabo: Ez a világ akkor értékel, ha jól nézel ki, kigyúrt vagy, Jézus Krisztusnak viszont nem a külsőség számít
- 15:27 Ókovács Szilveszter azonnali felfüggesztését kéri egy szakszervezet Tarr Zoltántól
- 15:25 Marsai Viktor: A migrációs és menekültügyi politika lehetséges irányai és kérdőjelei a Tisza-kormány alatt
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
- 15:14 Átalakítják a miniszterelnok.hu-t
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 14:39 Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 14:05 Bárándy Péter váltja Semjén Zsoltot a vadászati védegylet élén
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött pozíciójáról
- 14:02 Megszünteti egy termékkategória árusítását az Aldi
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
