Belföld

Nő a dohányadó Németországban

Németországban cigarettásdobozonként 1 euróval nő a dohányadó.

A kormánykoalíció a hétvégén elvetette azt a kompromisszumos javaslatot, hogy az emelést 67 eurócentben maximálják. Az emelés így a terveknek megfelelően három lépcsőben történik, cigarettánként 1,5 eurócenttel – közölte Franz Müntefering, az SPD frakcióvezetője a Neue Osnabrücker Zeitung hétvégi számában.

Az ellenzéki CDU-CSU azt szorgalmazta, hogy cigarettánként csak 1,0 eurócentes legyen a drágítás, és így 67 cent lett volna az emelés mértéke 2005 októberére. Javaslatukat azzal indolkolták, hogy visszaesik a kereslet, ami munkahelyek megszűnésével jár a cigarettaiparban.

A fokozatos adóemelés három lépcsője: 2004. január 1., 2005.január 1. és 2005. október 1. A törvény október 17-én kerül a képviselőház (Bundestag) elé. Az emelésből befolyó összeget a betegbiztosítás biztosításidegen szolgáltatásainak finanszírozására fordítják.

Az ágazat újólag figyelmeztet, hogy munkahelyek ezrei szűnhetnek meg. Vállalatok százainak léte kerülhet veszélybe – közölte a német dohány-nagykereskedők szövetsége. Mivel csak november elején derül ki végérvényesen, hogy pontosan mennyi lesz az emelés mértéke, a kereskedőknek egy hónapjuk marad az automaták átállítására. Ez pedig elfogadhatatlan – mondják.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik