Belföld

Utolérte önmagát az európai légiipar

Minden korábbinál több repülőgép közlekedett az európai légtérben az elmúlt három hónapban: ezzel sikerült megdönteni az addigi abszolút rekordot, amelyet 2001 nyarán, közvetlenül a szeptember 11-i amerikai terrorakciók előtt mértek - hozta nyilvánosságra az Eurocontrol, a légiforgalom biztonságáért felelős európai szervezet Brüsszelben.

Júliusban, augusztusban és szeptemberben összesen 2,331 millió repülőgép haladt át a statisztikákban szereplő 36 európai ország valamelyikének légterén, 2,6 százalékkal több, mint a tavalyi harmadik negyedévben. A legnagyobb forgalmú nap nem a vakáció idején volt, hanem szeptember 12-én: akkor 28 173 járatot regisztráltak a légiirányítók Európában.

Ezek az adatok azt jelzik, hogy az európai légiforgalom kezd magára találni a 2001. szeptemberi csapás után. A terrorakciók az egész ágazatot megrendítették, és számos légitársaság csődbe jutott.

Javult a késési statisztika is: a harmadik negyedévben a késve érkező vagy induló gépek aránya a teljes légiforgalom 10,5 százaléka volt, az egy évvel korábbi 14 százalék helyett.

Victor Aguado, az Eurocontrol főigazgatója figyelmeztetett: a késésekben ezt a viszonylag jó eredményt jövőre nehéz lesz megismételni, mert a várható gazdasági fellendüléssel és az Európai Unió bővülésével, tíz új tagország felvételével együtt járó forgalomnövekedés nehéz feladat elé állítja majd a légiirányítókat és a repülés többi szereplőjét. Aguado szerint a következő öt évben 25-30 százalékkal kellene növelni az európai légtér áteresztő kapacitását ahhoz, hogy meg lehessen előzni a késések ismételt elszaporodását.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.