Belföld

Új szálon nyomoznak a PSZÁF-elnök támadói után

A rendőrség kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, Szász Károly elleni támadás nyomozásának meghosszabbítását. A nyomozók azoknál az ingatlanszövetkezeteknél kezdtek adatgyűjtésbe, amelyek a közelmúltban váltak fizetésképtelenné.

Bodnár Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának vezetője szerint a Szász Károly megtámadása után indított nyomozás során eddig nem merült fel értékelhető adat. Bodnár Zsolt ismertetése szerint a nyomozás több szálon folyik, eddig közel 150 embert hallgattak meg, azonban az indíték, illetve az elkövetők kiléte továbbra is ismeretlen a rendőrség számára.

Az ingatlanszövetkezetek a nyomozás megindításakor is látótérbe kerültek, mivel a PSZÁF kapcsolatban áll ezekkel a cégekkel, de ez a szál sem vezetett eredményre – mondta Bodnár. Eddig a Vertical Invest, a KPHM, a Duna Profit és Pannon Unió 2003 Ingatlanszövetkezet egymás után vált fizetésképtelenné. Néhány hónap alatt valószínűleg több ezer kisbefektetőt érhet több milliárd forintos kár. A pontos összeg csak akkor derül ki, ha sikerül felmérni a szövetkezetek megmaradt vagyonát.

A BRFK nyomozója közölte azt is, hogy Szász Károly és családja továbbra is rendőrségi védelem alatt áll. Az augusztus 11-i, Szász Károlyt életveszélyesen fenyegető levéllel kapcsolatban befejezték a vizsgálatot, de annak íróját nem tudták azonosítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik