A Fordnémetországi részlegénél idő előtti nyugdíjaztatást készülnek felajánlani 1700 dolgozónak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung(FAZ) című német lap hétfői értesülése szerint a gyártó nem tudja elérni az idei évre célul tűzött piaci részesedést és németországi eladásai az idén várhatóan 10 százalékkal is csökkenhetnek.
Az amerikai gyártó német piaci vesszőfutása már évek ótatart, számítások szerint 1999. óta a tervezettnél 1,6 millióval kevesebb kocsit tudott itt eladni. A Ford Europe az idei év első felében 774 millió dolláros veszteséget írt, ebből a második negyedév vesztesége 525 millió volt. A FAZ úgy tudja, hogy a Ford európai üzemei közül a Saarlouis-ban lévőt nem fenyegeti a leépítés, itt 7300-an dolgoznak. A kölni gyáregységben - ahol a leépítést fontolgatják - a dolgozók száma jelenleg 20 600 fő.

Ajánlott videó
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 18:06 A Fradi a Paksot verte, a hajrában bukott el otthon a Felcsút a Loki ellen
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
- 17:01 Kigyulladt egy szeméttelep Kecskeméten
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 08:09 Súlyosbodó helyzet Lengyelországban: Donald Tusk kizárta az alkotmánybírósági válság kompromisszumos rendezését
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!