Belföld

Egyesül az Air France és a KLM

Az AirFrance és a KLM bejelentette: a francia légitársaság felvásárolja holland versenytársát - létrehozva ezzel a világ harmadik legnagyobb légiközlekedési vállalatcsoportját.

A 784 millió eurós üzlet megkötését több mint egy esztendeig tartó tárgyalások előzték meg Európa második és negyedik legnagyobb légitársasága között. A két cég igazgatótanácsai hétfőn adták végső áldásukat az egyesülésre, amely az első határokon átívelő megállapodás vezető európai légitársaságok között.

A végső megállapodás szerint az Air France 11 saját részvényt és 10 Air France warrantot kínál minden 10 KLM részvényért. Három warrant – másfél év múlva – jogot biztosít két Air France részvény megvételére 20 eurós áron. Az üzlet a KLM-et 784 millió euróra értékelte, ami 40 százalék prémiumot jelent a szeptember 29-iki záróárhoz képest.

A KLM jelenlegi részvényesei az új társaság 19 százalékát birtokolják majd, míg a francia állam 54 százalékos tulajdonrésze 44 százalékra csökken; az Air France részvényeseinek tulajdoni aránya továbbra is 37 százalék marad.

“Meggyőződésünk, hogy az ágazatban nagy szükség van az egyesülésekre. Az első európai légiközlekedési csoport létrejötte mérföldkő a repülésben” – hangsúlyozta az Air France elnöke, Jean-Cyril Spinetta.

Az Air France-KLM egyesüléshez csatlakozni kíván az olasz Alitalia: a tárgyalások hamarosan megkezdődnek.

A most megkötött megállapodás modellként szolgálhat a gazdasági lassulás és a “fapados” légitársaságok egyre növekvő versenye miatt nagy problémákkal szembesülő hagyományos légiközlekedési vállalatok számára. Sok kormány, amely sokáig a nemzeti büszkeség egyik elemének tekintette a nemzeti légitársaság létét, egyre inkább felismeri az egyesülés szükségességét.
Az egyesülés révén a KLM is a SkyTeam szövetség tagjává válik – ennek vezetői az Air France és a Delta Air Lines; és a kapcsolódás valószínűleg érinteni fogja majd a KLM amerikai partnereit, a Northwestet és a Continentalt is. A SkyTeam így nagyobbá válhat, mint a British Airways és az American Airlines által vezetett oneworld; de jelentősen csökken a különbség a SkyTeam és a jelenlegi éllovas, a Lufthansa és a United Airlines által vezett Star Alliance között is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik