Belföld

Lezárta vizsgálatát a Kelly-bizottság

Londonban csütörtökön két eseményre is figyeltek: az egyik az úgynevezett Kelly-bizottság záróülése volt, a másik az a kiszivárgott információ, amely szerint az Irakban dolgozó amerikai-brit fegyverzetszakértők zárójelentésükben leszögezték: nem találtak bizonyítékot tömegpusztító fegyverek jelenlétére Irakban.

“Az, hogy a fegyverzetellenőrök még nem találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban, még nem jelenti azt, hogy ezek nem is léteznek” – mondta a brit külügyminiszter. Jack Straw szerint a vizsgálócsoport mindössze az eddig elért eredményekről számolt be, de a szakemberek folytatják a kutatást, ezzel reagált a külügyminiszter Andrew Niel BBC-s újságíró kiszivárogtatott hírére, amelyben egy fegyverzet-felügyelő úgy nyilatkozott, minél több idő telik el, annál kevesebb a valószínűsége annak, hogy megtalálják a tömegpusztító fegyvereket Irakban. Jack Straw határozottan megvédte a brit kormány háborúval kapcsolatos döntését.

A Kelly család ügyvédje kétszínűséggel vádolta a kormányt, mint mondta, nem bosszút vagy megtorlást akar, hanem azt, hogy kiderüljön, ki milyen hibákat követett el, hogy ezeket a jövőben orvosolni lehessen.

A kormány ügyvédje szerint a nyilvános vita, ami a BBC-s riporter tudósítása után következett, hozzájárult a fegyverzetszakértő öngyilkosságához. A kormány ügyvédje úgy véli, a dosszié a titkosszolgálatok egyesített bizottságának információi alapján született. Még akkor is igaz ez, ha ezt a BBC még most sem fogadja el. A vizsgálótestület tanácsosa megerősítette, hogy az eddigi bizonyítékok szerint a titkosszolgálat vezetője valóban jóváhagyta a dosszié minden módosítását – olvasható Bánhidi Emese összefoglalójában.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik