Belföld

Az első bolgár befektetés Törökországban

Gazdaságtörténeti eseményre kerül sor október elején Törökországban: ekkor nyílik meg Izmit városában az első bolgár befektetés nyomán egy motorolaj előállítására alkalmas üzem. A bolgár Prista Oil nevű cég – amelyben egyébként az amerikai olajmulti, a Texaco 25 százalékkal érdekelt – évi 50 ezer tonna kapacitású létesítményt alakított ki a török városban.

Az esemény jelentőségét mutatja, hogy az avatáson várhatóan részt vesz a bolgár köztársasági elnök, Georgi Parvanov is – írja a szófiai lap, a Dnevnik. A bolgár-török viszony évszázadok óta rendkívül feszült, így komoly áttörést jelent megfigyelők szerint a mostani lépés. A bolgár beruházás összege mintegy 10 millió dollárt tesz ki, s Izmitben ezáltal 150 munkahely létesül.

Az új üzem fő tulajdonosa két bolgár vállalkozó, Atanasz és Plamen Bobokov. Bobokovék egyébként fivérek, s ők alapították a Prista Oil-t 1993-ban, akkor még üzemanyag-kereskedőként. (1995-ben tért át a cég a motorolajak gyártására.) Azáltal, hogy a Bobokov fivérek birtokolják az új török üzemet, a Texaco, amely a ruszei székhelyű Prista Oilban negyedrészt érdekelt, nem vesz részt hivatalosan a beruházásban. Az üzem létesítését a török Isbank finanszírozta.


A Prista Oil Bulgáriában két nagyobb üzemmel rendelkezik: az egyik Ruszében működik és motorolajat gyárt, a másik Montana városában akkumulátorokkal foglalkozik. A Prista Oil elsősorban a bolgár piacra termel, de szállít külföldre is termékeiből. Így például a volt jugoszláv tagállamokba, Romániába és Magyarországra is exportál a cég motorolajat.


Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.