Belföld

Bácskai-ügy: kihallgatás Bécsben

Bácskai János, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjének ügyében szerdán kihallgatták a jelenleg Bécsben fogvatartott Kulcsár Attilát - értesült a Népszava.

A Népszava információi szerint a milliárdos sikkasztással meggyanúsított brókert a tábornokkal való kapcsolatáról és nem a K&H Equities körül kialakult botrány részleteiről kérdezték.

Tanúként hallgatta ki a Katonai Ügyészség az osztrák fővárosban Kulcsár Attilát, a K&H-ügy milliárdos sikkasztással meggyanúsított kulcsfiguráját – tudta meg megbízható forrásból a Népszava. Lapunk értesülései szerint a brókert Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEKK) felfüggesztett vezetőjének ügyében hallgatták meg.

Ismeretes, a tábornok ellen a Katonai Ügyészség indított – titkosított – eljárást, amelynek keretében többek között arra várnak választ: Bácskai milyen minőségben és miért találkozott hat alkalommal is Kulcsárral. Bácskai – akit még az Orbán-kormány idején vezényeltek a SZEBEKK élére – azután is három alkalommal talákozott a brókerrel, hogy Kulcsár elhagyta az országot és Ausztriába szökött.

Bácskai ügyében Kulcsárt szerdán, mint tanút hallgatták meg és a jogsegély egyezmény keretében csak ezen ügy részleteiről faggathatták, a K&H-ügy hátteréről nem. Úgy tudjuk, a meghallgatásnál arra keresték a választ, hogy Kulcsár milyen kapcsolatban állt a tábornokkal, milyen természetű volt ez a viszony és jelentett-e ez bármiféle anyagi, vagy más előnyt bármelyiküknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik