Belföld

FÁK: kereskedelmi korlátok leépítése

A Független Államok Közössége (FÁK) 12 tagországából négy - Ukrajna, Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán - szorosabb gazdasági együttműködésre és a kereskedelmi korlátok leépítésére törekszik. A négy állam a Független Államok Közössége jaltai csúcstalálkozóján határozott erről.

Amint Leonyid Kucsma ukrán elnök a találkozó kapcsán rámutatott: a Szovjetunió korábbi köztársaságai a szovjet időkben kereskedelmük 79 százalékát egymás között bonyolították. Tavaly ez már csak 26 százalék volt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a jaltai terv megvalósítása a FÁK minden államának nemzeti érdeke. A nyolc további FÁK államot később hívnák meg a gazdasági közösségbe, amely az áruk, a tőke és a munka szabad forgalmát, valamint az egységes vámok elérését tűzi ki célul. A résztvevők az egész FÁK-térségen belüli gazdasági együttműködés hatékonyságának javításáról is 2010-ig tartó intézkedéstervet fogadnak el.

A külügyminiszterek tanácskozásával csütörtökön nyílt meg a FÁK kétnapos csúcsértekezlete. A külügyminiszteri találkozót miniszterelnöki, majd pénteken államfői tanácskozás követte.

A Rosszijszkaja Gazeta orosz kormánylap szerint a mostani FÁK-csúcs Moszkva számára különösen fontos. Vlagyimir Putyin orosz elnöknek szeptember végi amerikai útja előtt ugyanis demonstrálnia kell: Oroszország az orosz-fehérorosz-ukrán-kazah egységes gazdasági térség megvalósításával és irányításával főszerepet játszik a FÁK-ban. A lap szerint ettől függ, hogy Washington csak taktikai szövetségesnek vagy “valami többnek” tekinti Oroszországot.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.