Belföld

Kudarcba fulladtak a WTO-tárgyalások

A fejlődő és fejlett országok közötti nézetkülönbségek miatt eredménytelenül ért véget vasárnap a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) 146 tagországa minisztereinek részvételével a mexikói Cancúnban tartott értekezlete.

„A konferencia kudarcba fulladt” – nincs megállapodás -jelentette ki Martin Redrado, Argentína főtárgyalója a Reuters jelentése szerint. Hozzátette: a kudarc azt jelenti, hogy nem sikerült lezárni a kereskedelmi tárgyalások dohai fordulóját, s így nem sikerül a 2004 végére tervezett átfogó kereskedelmi egyezményt sem tető alá hozni.

Afrikai küldöttek korábbi tájékoztatása szerint a fejlődő országok a tárgyalásokon azt szerették volna elérni, hogy vessenek véget a fejlett országokban az agrártermelőknek nyújtott támogatásoknak, amelyek megnehezítik világpiaci versenyképességüket.

A konferencián elfogadott záróközlemény szerint a WTO miniszteri értekezlete úgy döntött: legkésőbb december 15-ig összehívja az Általános Ügyek Tanácsának ülését, hogy kedvezően és a megszabott határidőn belül lezárhassák a tárgyalásokat – jelentette az AFP francia hírügynökség.

A kudarc után Robert Zoellick amerikai kereskedelmi megbízott közleményben hangsúlyozta: „ma a szingapúri tárgykörök miatt akadtunk meg, de Cancún nagy tanulsága az, ha 146 ország kompromisszumra akar jutni, a munkára, nem pedig a retorikára kell összpontosítani.”

A szingapúri kérdések, amelyek egy mintegy harminc tagországot tömörítő bizottságban vitattak meg vasárnap, a beruházásokra, a versenyre, a közmegrendelések átláthatóságára és az importvámok könnyítésére vonatkoznak.

Legutóbb a WTO 1999. évi seattle-i konferenciája végződött kudarccal – heves utcai tüntetések közepette – a fejlett és fejlődő országok közötti nézetkülönbségek miatt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik