Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki a Britton képviselőit?

A rendőrség kedden több milliárd forintos pénzmosás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Britton Interinvest Llc. két magyarországi képviselőjét - írja a Magyar Hírlap. A Britton neve a K&H-botrány "első fázisában" merült fel, ez a cég volt az ugyanis, amelyik a Pannonplast felvásárlására kísérletet tett. A felvásárlás körülményeit azonban a PSZÁF kifogásolta, és ezt a határozatot a felügyelet Szász Károly megveretésének másnapján hozta nyilvánosságra.

A Britton ugyancsak szerepel egy romániai bevásárlóközpont építtetői között, és ennek az ügynek a kapcsán, illetve a Pannonplast-felvásárlás miatt felmerült Mudura Sándor román vállalkozó neve is.


A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Brittonnál nem csupán egyetlen ügy miatt tartottak házkutatást az elmúlt héten. Konkrétan azonban nem nevezte meg a nyomozóhatóság, hogy mely eset(ek)ben tartották szükségesnek a házkutatást és a kihallgatásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik