Belföld

Kincstári optimizmus – a pénzügyminiszter szurkol

A pénzügyminiszter kedvezőnek ítéli a forint árfolyamalakulását, s szurkol az álomhatárt áttörő tőzsdének. A bankárok sorozatos részvényeladásai azonban kedvezőtlen fejleményeket sejtetnek.

László Csaba pénzügyminiszter kedvezőnek ítéli a forint árfolyamának alakulását az elmúlt napok fejleményei alapján.


 Csúcson

A bankközi devizapiacon csütörtökön négy óra tájban 9,40 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 36 bázisponttal erősebb helyzetben, mint szerdán a hivatalos kereskedés végén. Az eurót ekkor 255,65/80 forinton jegyezték a szerda délutáni 256,70/90 forintos árfolyamhoz képest.  

A pénzügyminiszter szurkol


Úgy tűnik a forint tartósan belül marad azon a sávon, amelyet a PM és az MNB is kedvezőnek tart és ez mindenképpen jó fejlemény – mondta a pénzügyminiszter csütörtök este, azt követően, hogy a forint árfolyama az euróval szemben kéthónapos csúcsra emelkedett. Hozzátette: “úgy gondolom, ebben szerepet játszik az államháztartás kedvező augusztusi adata is. Tudjuk, hogy piacok még mindig nehezen hiszik el év végi hiány prognózisunkat, ezért minden olyan adat, amely e prognózis teljesülésének irányába mutat növeli a fiskális politikába vetett bizalmat.”


Arra a kérdésre, hogy a gazdasági folyamatokat mennyire minősíti a Budapesti Értéktőzsde indexének emelkedése, a 9000 pontos határ három év utáni áttörése kijelentette: nem akarom túlértékelni a BUX emelkedését, de drukkolok, hogy fennmaradjon a kedvező trend, mert a tőzsde a gazdaság állapotának egyik fontos indikátora.


Az inflációs előrejelzés romlott 

Fogyasztói árindex előrejelzést május óta nagymértékben felfelé módosította a Magyar Nemzeti Bank. A nyárvégi előrejelzés alapján a fogyasztói infláció 2003 végén 5,2 százalék, 2004 végén 5,8 százalék lesz. A 2004 végére nagymértékben emelkedett inflációs előrejelzés részben az indirekt adórendszer meghirdetett módosításának elsődleges hatásaival (1,4 százalékpont), részben a várható makrogazdasági folyamatokkal (0,5 százalékpont) magyarázható.

A bankárok kevésbé optimisták


A tőzsde szárnyalását persze, valóban nem szabad túlértékelni. Bár kétségtelenül úgy tűnik, hogy az árfolyamok kiheverték az elmúlt három év sorscsapásait: a recessziót, a terrortámadást és az azt követő háborúkat, a járványt és számviteli botrányokat. Mindezeket a hátunk mögött tudva, a jövő gazdasági növekedésébe vetett hit talaján és az Európai Unió bővítése küszöbén ugyan valóban megteremtődhet a hazai és a nemzetközi gazdasági környezet szerencsés konstellációja a tartós emelkedő trend kialakulásához.


Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a bizalmatlanság jeleit. A márciusban megkezdett és a sáveltolási baki által megzavart tőzsdei rally motorja ugyanis előbb a Richter volt, később az emelkedés élére a szédületes teljesítményt felmutató OTP állt. Olyannyira, hogy az intézményi befektetők növelték portfóliójukban az OTP súlyát. Ezzel egy időben azonban a bank menedzsmentje gőzerővel dobja piacra az opciós program keretében megszerzett részvényeit. Ezek szerint, a bankárok  – talán – kevésbé optimisták, mint a miniszterek.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik