Belföld

Euró – lassan a testtel

Az EU egyik kulcspozícióban lévő tisztségviselője figyelmeztette az újonnan csatlakozó tagországokat, hogy ne siessék el a közös valuta bevezetését, mert az eurónak és maguknak is ártanának vele.

Caio Koch-Weser, a gazdasági és pénzügyi bizottság új elnöke
attól tart, hogy a jövőre csatlakozó tíz ország közül egyesek
túlságosan derűlátó menetrendet határoztak meg az euró
bevezetésére. A tagországok magas rangú pénzügyminisztériumi illetékeseiből álló bizottság a miniszterek tanácsának apparátusához tartozik. Hatásköre többek között annak elbírálására is kiterjed, eleget tesz-e egy adott tagállam az euróövezethez való csatlakozás követelményeinek.


Koch-Wesernek a Financial Times kontinentális kiadásában
pénteken ismertetett nyilatkozata szerint a majdani tagállamok egy része már az árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) történő belépésének időpontját is túl koraira tette. Az ERM-II-ben való részvétel a valutauniós tagság előfeltétele. Az illetékes utalt az érintett országok tetemes államháztartási hiányára, egyes esetekben a magas munkanélküliségre, valamint arra, hogy most már nehéz olyan bevételekre szert tenniük, mint amilyenek
a korábbi privatizációkból folytak be. Egyesek számára a konvergencia ebben a szakaszban nehezebb, mint az első szakaszban volt – mondta. Az új tagországoknak bizonyítaniuk kell majd, hogy képesek fenntartani valutájuknak az euróhoz viszonyított árfolyamstabilitását, mielőtt csatlakozhatnának az övezethez. A befogadásukról szóló döntést pedig szigorú gazdasági ismérvek szerint fogják meghozni – tette hozzá.


Koch-Weser elismerte, hogy jelenleg az unión belül is súlyos
gondokat okoznak az euróövezet tagjai között az államháztartási hiányok növekedése miatt támadt nyílt ellentétek. Leszögezte azonban, hogy az övezet pénzügyi egyensúlyának őrzésére hivatott stabilitási és növekedési paktum előírásait be fogják tartatni.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.