Belföld

Tavaly közel ötödével nőtt a magyar cégek profitja

2002-ben 17 százalékkal nőtt a mintegy 374 ezer magyar, társasági adóbevallást készítő társaság nyeresége, 79 ezren veszteségesek voltak. A 770 milliárd forint összesített veszteség negyedét nyolc adózó termelte ki.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) által eddig feldolgozott, az elmúlt évre szóló társasági adóbevallások alapján 2002-ben a magyarországi gazdasági társaságok adózás előtti eredménye 1821,1 milliárd forint volt, ami 17,2 százalékkal több a 2001. évinél.

Az APEH csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Király László György elnök elmondta: az adóbevallások alapján a gazdasági társaságok tavalyi összes nettó árbevétele mintegy 40 ezer milliárd forintot tett ki, szemben a 2001. évi több mint 37 700 milliárd forinttal.

Király László György ismertette: ha a gazdasági társaságok teljesítményét a pénzintézetek adatai nélkül vesszük, akkor tavaly az adózás előtti eredmény 1722 milliárd forintot tett ki, szemben a 2001. évi 1363 milliárd forintos adózás előtti nyereséggel. “Ha a háttérfolyamatokat is elemezzük, kiderül, hogy az összes, mintegy 374 ezer társasági adó és osztalékadó bevallást készítő gazdasági társaság közül tavaly hozzávetőleg 79 ezer 300 volt veszteséges, szemben a 2001. évi mintegy 72 ezer 300 veszteséges céggel” – elemezte a hazai vállalkozások működését az elnök.

A legnagyobb vesztes 55 milliárd mínusszal zárt

Az összesített adózás előtti nyereség 2002-ben úgy adódott, hogy a tényleges adó előtti nyereség – a pénzintézetek nélkül – 2492 milliárd forint volt, ezt az adatot rontotta 770 milliárd forint összesített veszteség. Az elnök aláhúzta: érdekes, hogy 2002-ben az összes veszteség mintegy negyedrészét nyolc adózó cég vesztesége adta. A legnagyobb egyedi veszteség 2002-ben körülbelül 55 milliárd forint volt, míg a 2001. évi legnagyobb egyedi veszteség hozzávetőleg 74 milliárd forint.

A feldolgozóipar és a kereskedelem tarolt

Ha a nemzetgazdasági ágazatok szerint nézzük a nettó árbevételt, akkor a feldolgozóipar, valamint a kereskedelem adta a legjelentősebb hozzájárulást: tavaly a feldolgozóipari nettó árbevétel 13 273 milliárd forintra rúgott, ez 2 százalékos növekedés 2001-hez viszonyítva. A kereskedelem, illetve közszükségleti cikkek javítása ágazatban a nettó árbevétel 12 872 milliárd forintra rúgott, ez közel 7 százalékkal haladja meg a 2001. évi adatot.

Közel 5 ezermilliárd a magyar szja-adóalap

Az elnök beszámolt arról, hogy az szja-bevallások szerint az elmúlt évben a bevallást készítők összevont adóalapja 4803 milliárd forintot ért el, míg az adózó állampolgárok forrásadós jövedelme 551 milliárd forint volt. Így az szja-bevallást készítők összes jövedelme 5354 milliárd forintot tett ki, ez 16 százalékkal magasabb, mint a 2001-es hasonló adat.

Az összesen 551 milliárd forint tavalyi forrásadós jövedelemből az ingatlan-átruházásból származó jövedelem 255 milliárd forintot tett ki, ez 44 százalékkal haladta meg a 2001. évi adatot. Az osztalékból származó összes forrásadós jövedelem tavaly 135 milliárd forint volt, ami 16 százalékkal magasabb a 2001. évi hasonló adatnál.

Az szja-bevallások szerint az összevont adóalapon belül még mindig igen magas volt az elmúlt évben a bérjövedelem aránya, mintegy 88 százalék.

Adókedvezmények 337 milliárdért

Az szja-bevallások szerint az összevont adóalapot terhelő adó tavaly 1055 milliárd forint volt, míg az adókedvezmények együttesen 337 milliárd forintra rúgtak. Az adókedvezmények 20 százalékkal emelkedtek 2001-hez viszonyítva.

Az adókedvezményeken belül a legjelentősebb összeget az adójóváírás adta 124,5 milliárd forinttal, amely 63 százalékkal magasabb volt az elmúlt évben a 2001. évi adójóváírás összegénél. A második helyen tavaly a családi adókedvezmények álltak 88,36 milliárd forinttal, viszont enyhén csökkentek a 2001. évi 91,7 milliárd forinthoz képest.

Király László György elmondta: az elmúlt évben a legnagyobb bevallott jövedelem 1,8 milliárd forintra rúgott, 2001-ben 2 milliárd forint volt a legnagyobb bevallott jövedelem.

Egyre többet oszt el az adózó

Az elnök kifejtette: a személyi jövedelemadó 1 plusz 1 százalékának felajánlásával kapcsolatban az APEH azt tapasztalta, hogy tavaly a teljes felajánlott összeg már majdnem 10 milliárd forintra rúgott, szemben az 1999. évi 4,4 milliárd forinthoz, illetve a 2001. évi 8,3 milliárd forinthoz képest. Az szja-bevallások alapján az elmúlt évben az egyházaknak felajánlott összeg mintegy 3 milliárd forintot tett ki, szemben a 2002. évi 2,2 milliárd, illetve az 1999. évi 1,4 milliárd forinttal.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik