Belföld

Sötétség nyáron – áramszünettel fenyegetett a kánikula

A forró időjárás nemcsak az emberi szervezetet és a mezőgazdaságot viseli meg, hanem az informatikai rendszereket is. A hőségben több nyugat-európai országban fennállt az áramkimaradás veszélye.

Az Electricité de France (EDF), Franciaország fő áramszállítója augusztus 18-án közleményben adta hírül, hogy korábbi jelzésével ellentétben mégsem lesz szükség az ellátás ideiglenes leállítására. A hőhullám nagy
Sötétség nyáron – áramszünettel fenyegetett a kánikula 1

nehézségeket okozott Franciaország energiaiparának. A villamos energia zömét nukleáris erőművek termelik, amelyek vízhűtéssel működnek. A nyárvégi hetek magas hőmérséklete miatt azonban a hűtővíz annyira felmelegedett, hogy a folyókba juttatásával megsértették volna a szigorú környezetvédelmi szabályokat.

A helyzet kritikussá vált, a francia kormány kénytelen volt átmenetileg enyhíteni ezeken a szabályokon, másképp elkerülhetetlen lett volna az áramszolgáltatás korlátozása. A kormány döntése, a levegőhőmérséklet enyhülése, valamint a francia ipar áramfogyasztásának mérséklése lehetővé tette a kényszerű leállások elkerülését – nyilatkozta az EDF –, ez azonban nem akadályozhatja meg a villámcsapás vagy más természeti katasztrófa hatására bekövetkező leállásokat.

Ez a minimum

 

„Néhány ügyfelünk pontosan meghatározza, hogy milyen szintű védelmet igényel – mondta David Thain, a Cable and Wireless (C&W) brit vállalat vezetője. – A C&W összes adatközpontját UPS-ek és dízelgenerátorok védik az esetleges bajoktól. A generátorok 72 órán át tudnak folyamatosan áramot szolgáltatni.” A meleg nem okozott problémát a C&W-nek, mivel az adatközpontokat egyébként is alacsony hőmérsékleten működtetik. 

Tartalékhűtőkkel, saját generátorokkal készültek fel



Az adatközpont-felügyelők egyébként vállrándítással intézték el az áramkimaradás, illetve a szerverszobák túlmelegedésének veszélyét, mondván, megvannak az eszközeik az ilyenfajta problémák kezelésére. „Egyáltalán nem aggódunk – mondta Eric Matheau, az IT-rendszereit és ügyfelei adatközpontjait Párizsban tároló Bull SA informatikai igazgatója. – Folyamatosan figyeljük az időjárást, a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, továbbá két légkondicionáló rendszerünk van, az egyik működik, a másik készenlétben, arra az esetre, ha az első leállna. A Bull szerverszobáiban az elmúlt napok forrósága csak egy Celsius foknyi hőmérséklet-emelkedést eredményezett, s ez messze van attól, hogy riasztani kelljen.” Ami az energiaellátást illeti, a Bullnek több generátora van. Ezek több napig tudnak működni, és a vállalat gyakran teszteli is őket – mondta az informatikai igazgató.

A British Telecom tulajdonában álló, szintén párizsi székhelyű Fluxus alkalmazásszolgáltató központ olyan vállalatokkal áll kapcsolatban, mint a L’Oreal, a La Redoute és az Aventis. Mivel nem engedheti meg magának az áramkiesést, rendszereit úgy tervezték, hogy kezelhesse az ilyen jellegű eseményeket.

Nada Faycal, a vállalat vezérigazgatója elmondta: „amikor Párizsban nemrég 40 fokot mértek, akkor optimalizáltuk a légáramlást az adattároló helyiségeinkben, és beindítottunk egy további hűtőberendezést a két tartalékból. Most visszaálltunk a normális működésre, két hűtőrendszert használunk, kettő tartalék. A változás semmilyen hatással nem volt a rendszereinkre.” A Fluxus három UPS-t (folyamatos áramellátó berendezést) használ és két áramgenerátort. A UPS az áramkimaradás pillanatától 50 másodpercig szolgáltatja az energiát, ez elég a generátorok beindulásáig. Ezután az adatközpont több napig működhet anélkül, hogy a generátorokat üzemanyaggal kellene feltölteni.

Rezgett a léc?

Hollandiában nagyjából ugyanaz a helyzet állt elő, mint Franciaországban: a nukleáris erőművek túlmelegedtek, a kormány megemelte a folyókba visszajuttatott víz megengedett maximális hőmérsékletét. „Ez csak egy erőmű esetében volt szükséges, a megemelkedett vízhőmérséklet pedig 30 helyett 32 fok volt – közölte Cor Ruijper, az Eneco Holding energiaszolgáltató szóvivője. – Nagy felhajtás volt az esetleges áramszünetek miatt, de több intézkedést hoztunk, hogy erre ne legyen szükség, végül pedig nem történt semmi, csak annyi, hogy le kellett csökkentenünk a maximálisan szolgáltatható energiamennyiséget 20-30 százalékkal.”

Sajtóhírek szerint nem először fenyegetett az áramkimaradás veszélye. A brit Daily Express napilap nemrég közölte, hogy a szigetország múlt télen közel volt a kényszerű áramszünethez az alacsony villamosenergia-tartalékok miatt. Chris Mostyn, a National Grid Transco szolgáltató szóvivője szerint azonban a helyzet nem volt annyira szörnyű, mint ahogy a lap sugallta. „Mi csak azt mondtuk, hogy a működési szintünk egy kicsivel alacsonyabb, mint szeretnénk. Nem arról volt szó, hogy nincs elég energia, csak éppen rezgett a léc. Elég energiát termelünk az országban ahhoz, hogy az igényeket kielégítsük” – mondta Mostyn, hozzátéve: amikor Nagy-Britannia csökkentett üzemmódban termelt villamos energiát, ez a termelés 65 ezer megawatt, miközben a legmagasabb fogyasztás tavaly 54 ezer megawatt volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik