A kínai főváros látogatóinak száma is hasonló arányban csökkent, és az ország más részein is legkevesebb 25 százalékkal esett vissza a látogatók száma.
A turisták látogatásaiban a járvány elmúltával most
már drámai növekedésre lehet számítani, számos jelentős rendezvény is csábítja az elkövetkezendő hónapokban a Kínába utazni vágyókat.
Emlékezetes, hogy a SARS tavaly novemberben ütötte fel a fejét, Dél-Kínában. Több mint 5 ezer esetet jelentettek és a halottak száma is 3 és félszáz körül volt.