Belföld

A legelviselhetetlenebb turisták – angolok és németek

Csak a német turistákat tartják külföldön még szemtelenebbnek, mint az angolokat - ezt az eredményt hozta egy angol folyóirat közvélemény-kutatása.

Brit lapjelentések szerint a Caterer and Hotelkeeper című folyóirat megbízásából különböző országokban dolgozó mintegy ezer turisztikai szakember megkérdezése alapján készült felmérés. A hotel- és vendéglői szakmában dolgozók 23 százaléka a német turistákat találta a leginkább bárdolatlannak.

A német turisták, mondta a megkérdezettek csaknem negyedrésze, mindig találnak valamit, amire panaszkodhatnak, tekintet nélkül a szolgáltatás színvonalára. Egy karib-tengeri szállodatulajdonos például elmondta, hogy hoteljében egy szabadságát töltő német nő azért tett panaszt az egyik alkalmazottra, mert az nem akarta napvédő krémmel bekenni a hátát.

A szemtelenség terén szorosan a második helyre az angol turistákat teszik, a megkérdezett szakemberek 22 százaléka szerint “arrogánsak, ostobák és részegesek”. Gyakran megesik, hogy visszakövetelik az utólag rossznak mondott, de azért elfogyasztott ételért kifizetett pénzt. Nem egyszer beleköpnek a feltálalt ételekbe. Megesett az is, hogy a főpincért lőfegyverrel fenyegette meg egy angol turista.

Végül a szállodai és vendéglátó ipari szakma dolgozói által kellemetlennek tartott külföldi turisták listáján a harmadik és negyedik helyen holtversenyben az amerikaiak és a franciák állnak, az idegenforgalmi iparban érintettek 18-18 százaléka tartja őket a legbárdolatlanabbnak – olvasható a dpa jelentésében.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik