Belföld

Többet dolgoznak az amerikaiak, mint európai kollégáik

Az amerikaiak átlag 40 százalékkal keresnek többet, mint az európaiak, de évente 300 órával többet is dolgoznak - állapította meg az a tanulmány, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Bécsben.

A bécsi gazdaságkutató intézet (Wifo) az Alpbachban megrendezett Európa Fórumra készített tanulmányában állapította meg, hogy az egy főre számított amerikai átlagkereset évi 34 000 euró (kb. 9,01 millió forint), míg az európai 24 400 euró (kb. 6,47 millió forint). A tanulmány szerint az amerikai és az európai átlagkeresetek közötti különbség az utóbbi 40 évben arányában nem nagyon változott.

Az osztrák szakértők szerint a különbség egyebek között azzal magyarázható, hogy az Egyesült Államokban az összlakosságra vetített foglalkoztatási ráta 80, míg Európában csak 67 százalékos. Az amerikaiak ráadásul évente 1900, míg az európaiak 1600 órát dolgoznak. Mindezek eredményeként az Egyesült Államokban a bruttó hazai termék a következő években is átlag 4 százalékkal, míg Európában 2,3 százalékkal nő. A Wifo úgy látja, hogy az utóbbi 5-7 évben Európa nemhogy csökkenteni tudta volna lemaradását ezeken a területeken, de még nőtt is a különbség aránya az Egyesült Államok javára, amelynek eredményeként a legutóbbi gazdasági recesszió is jobban sújtotta a vén kontinenst, mint az USA-t, és ez vonatkozott a növekedésre és a termelékenység alakulására is.

A Wifo úgy értékeli, a különbség oka mindenekelőtt abban keresendő, hogy az amerikaiak jóval előbbre járnak az európaiaknál a kutatás, az oktatás és az új technológiák széles körű alkalmazása területén. Az intézet által vizsgált 16 növekedési kritérium közül Európa csak kettő tekintetében – a mobiltelefon-használók és a telekommunikációs költségek terén – előzi meg az Egyesült Államokat.

Az átlagolás azonban elfedi, hogy egyes európai országok (például Svédország, Finnország, Dánia és Hollandia) Amerika mögötti lemaradása nem olyan nagy, mint más országoké, köszönhetően a jövőorientált beruházásoknak, mindenekelőtt a telekommunikációs iparnak, ahol a mutatók csaknem azonosak az amerikaiakkal. Európa “betegeskedő gyermekének” számít ma például Németország, Franciaország és Olaszország – állapította meg a tanulmány.

Az összehasonlító elemzés szerint Európa viszont az amerikainál jelentősebb eredményekkel büszkélkedhet például a közkiadások terén. Az Európai Unió tagországaiban ugyanis a közkiadások átlag 24 százalékát, az Egyesült Államokban pedig csak 16 százalékát költik jóléti célokra. Ráadásul Európában csaknem mindenkinek van betegbiztosítása, míg az Egyesült Államokban a lakosság ötöde nélkülözni kényszerül ezt. Nem beszélve arról, hogy Európában jóval kisebb a bűnözés, mint az Egyesült Államokban, ahol már a lakosság 1 százaléka börtönben ül – állapították meg a Wifo szakértői.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik