Belföld

Fidesz: a kormány felelős a Ringa bezárásáért

Megbeszélés kezdődött a húsipari szakszervezet és a Ringa Rt. vezetői között a kapuvári üzem sorsáról. Közben a Fidesz politikusa is kifejtette véleményét az ügyről.

A Fidesz szerint a kapuvári húsüzem bezárásáért a kormányt terheli a felelősség, mert nem kezelte megfelelően a sertésválságot, másrészt a húsüzem ügyében sem érezhető, hogy bármilyen lépést is tenne – jelentette ki Ivanics Ferenc a térség fideszes országgyűlési képviselője. A politikus, aki egyben a gyárbezárás miatt létrejött válságstáb vezetője is, hangsúlyozta: továbbra sincs megállapodás, hiszen a gyár vezetői jelenleg is arról tárgyalnak a szakszervezetekkel, hogyan lehet elküldeni a dolgozókat.

Ivanics Ferenc azt is nehezményezi, hogy a 800 dolgozót, a sertésbeszállítókkal együtt számításaik szerint mintegy 10 ezer embert érintő ügyben semmi új elem nincs Szanyi Tibor politikai államtitkár keddi bejelentésében a válságstáb múlt pénteki eredményeihez képest. A fideszes politikus úgy tudja, hogy a gyár holnap írja ki a kapuvári húsüzem megvételére, vagy bérletére szóló pályázatot háromhetes határidővel.

Ezért a Fidesz azt kérdezi a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól, hogyan segítik a dolgozókat és a sertéstartókat abban, hogy az üzem további működése és így munkájuk megőrzése érdekében tulajdonosi részt kaphassanak, továbbá remélik, hogy a szaktárca illetékesei az alibi nyilatkozatok helyett jövő héten leülnek tárgyalni az ott élő emberekkel.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

cigus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.