A bolgár kontingens nem marad egyedül a küldetés teljesítésekor – ígérte Wiatrowski, minthogy a balkáni országból érkezett zászlóalj része egy nagyobb rendszernek, amely a lengyel hadosztály-parancsnoksághoz kötődik (ennek a “rendszernek” a része egyébként a kiküldött magyar kontingens is). A szóvivő hozzátette: a bolgárok nem veszik át Kerbala közigazgatását, hanem inkább együttműködnek a helybeli emberekkel.
A nyilatkozatra azután került sor, hogy kedden az amerikai tengerészgyalogosok átadták az iraki Kerbala ellenőrzési jogát a bolgár csapatoknak, és személy szerint Petko Marinov ezredesnek. A térség eddigi amerikai katonai kormányzója, Matthew Lopes ezredes erről úgy nyilatkozott, hogy mindez esélyt kínál a demokrácia megteremtéséhez Irakban.

Félrevezetők az ukrajnai menekülthelyzethez használt rendőrségi adatok
A rendőrség elismerte, hogy a naponta közzétett létszámadatokba beleszámolják a kishatárforgalmat, így például a bevásárlóturistákat is.