Belföld

Lázasan folynak az koalíciós pártok között a jövő évi adókról szóló egyeztetések

Megkezdődtek és a héten folytatódnak az egyeztetések a jövő évi adókról a koalíciós pártok és a kormány között - mondta el a tárgyalásokon a szabad demokratákat képviselő Wekler Ferenc az MTI-nek szerdán.

Leszögezte, hogy az SZDSZ a jövő évre már elfogadott személyi jövedelamadó-tábla változatlanul hagyását tartja megfelelő megoldásnak. “Ez esetben évi 46600 forint megtakarítása lenne átlagosan egy adózónak” – tette hozzá.

Az adócsökkentés lehetséges forrásait firtató kérdésre azt mondta: az SZDSZ az államigazgatás költségeinek csökkentésében, illetve a szociális juttatások rászorultsági alapon történő működtetésében gondolkodik. Wekler Ferenc közölte, várhatóan az is növelné a bevételeket, ha az egyszerűsített vállalkozói adót a jelenleginél szélesebb körre terjesztenék ki. A más adók megváltoztatásával elérhető szja-csökkentésre úgy reagált: az SZDSZ nem támogat adóemeléseket.

Az egyeztetéseken az MSZP-t képviselő Szabó Lajos a tárgyalások megkezdésével kapcsolatban annyit mondott: pártja partner minden olyan megoldásban, amely az adó csökkentésére, illetve arányosabb közteherviselés kialakítására irányul.

A jövő évi adócsökkentés fedezetét kereső testületben Veres János, a PM politikai államtitkára képviseli a kormányt, az MSZP Szabó Lajost, a parlament költségvetési bizottságának alelnökét, az SZDSZ Wekler Ferencet, az Országgyűlés alelnökét delegálta a munkacsoportba. Az egyeztetést a július közepe óta tartó, az adóügyekkel kapcsolatos koalíciós nézetkülönbség tette szükségessé.

László Csaba pénzügyminiszter július 16-án jelentette be, hogy elmarad a személyi jövedelemadó (szja) jövő évi csökkentése, amelyről egy 2002-ben elfogadott törvény rendelkezik. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök közölte, hogy pártja ragaszkodik az adóterhek csökkentéséhez. Medgyessy Péter miniszterelnök erre úgy reagált, hogy az SZDSZ-nek kell megtalálnia az adócsökkentés ellentételezését, mintegy 130-150 milliárd forintot.

Kovács László MSZP-elnök július 21-én közölte, hogy pártja a gazdaság teljesítőképessége miatt nem lát lehetőséget az adócsökkentésre. A szocialista elnök ugyanakkor azt mondta, hogy az MSZP kész az egyeztetésre az ügyben.

A koalíciós pártok vezetői és a miniszterelnök augusztus 25-én ültek tárgyalóasztalhoz, ekkor állapodtak meg a munkacsoport felállításáról is. Az adócsökkentésre a munkacsoportnak úgy kell fedezetet találnia, hogy közben a kormány célkitűzései nem csorbulnak, azaz nem romlik az életszínvonal, a költségvetési hiány legfeljebb 3,8 százalék lesz, és megvalósulnak mindazok a fejlesztések és építkezések, amelyeket a kormány tervez – mondta a miniszterelnök az egyeztetés után. Medgyessy Péter hangsúlyozta: elkötelezett az adócsökkentések iránt. Szavai szerint “eldöntött, hogy lesz adócsökkentés”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik