Belföld

Megérkeztek a magyar katonák Kuvaitba

Hétfőn hajnalban megérkezett Kuvaitba a magyar szállítóalakulat első csoportja - tájékoztatta az MTI-t Kiss Dezső őrnagy, a magyar kontingens sajtófelelőse.

Kiss őrnagy a magyar kontingens babiloni szálláshelyén hozzátette azt is, hogy információi szerint augusztus 22-ig kiérkezik a teljes magyar főerő Kuvaitba, ahonnan aztán összevontan, együtt indulnak el Irakba, és foglalják el végső állomáshelyüket Hillában.

Hillában az építési munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, a magyarok megkezdték az átköltözést a sátrakból a téglaépületbe. A már Babilonban tartózkodó kilencfős magyar parancsnoki egység az elmúlt három napban megkezdte az akklimatizálódást a táborban. A parancsnoki egység tagjai felvették a kapcsolatot a lengyel és amerikai tisztekkel, és megkezdik a feladatok átvételét – jelenti Peremiczky Attila újságíró.

Andrzej Tyszkiewicz tábornok, a nemzetközi haderő lengyel parancsnoka Babilonban a sajtónak elmondta: jelenleg minden a tervek szerint halad, bár kisebb csúszás várható, hiszen még nem érkeztek meg azok a nagy létszámú alakulatok, amelyek a későbbiekben az őrzési feladatokat, illetve egyéb hadszíntéri feladatokat látnak el. Tyszkiewicz tábornok elmondása szerint ezen alakulatok kiérkezése augusztus 23. és 27. között várható.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik