Belföld

Monumentális koncert a Hősök terén

Négyezer hang és kétszázötven hangszer szólal meg kedd este fél nyolckor az Örömkoncerten, a Hősök terén.

 

Az Örömkoncert költségvetése 200 millió forint. A közreműkö-dők egy 2500 négyzetméteres színpadon foglalnak majd helyet. A színpad felépítéséhez 300 tonna anyagot használtak fel. A koncert hangosításához és fény-technikájához 4000 ampernyi erősáramú energia, 15.000 méter hosszú kábel, 1500 darab fényforrás szükséges. A színpad környezetében 400 hangerősítőt helyeznek el.

A hangversenyen elsőként a Himnusz hangzik el, ezután Beethoven István király nyitánya. Ezt az Európa-himnusz követi. A hangversenyen hallható változatot Záborszky Kálmán szerkesztette Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételéből.

Hallható lesz továbbá Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve, részletek hangzanak el a Háry Jánosból, illetve műsoron lesz Kókai Rezső és Berlioz egy-egy szerzeménye, valamint magyar népénekek. A koncerten a budapesti, az esztergomi és a székesfehérvári bazilika harangjának hangja is felcsendül.


Az Örömkoncert szólistái: Herczenik Anna, Wiedemann Bernadett, Berczelly István Liszt-díjas, érdemes művész és Molnár András Kossuth-díjas, érdemes művész.

Az Örömkoncertet tűzijáték zárja. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.