Közölte, hogy a Magyar Információs Stratégia alapján
2004-ben 4 milliárd forint, 2005-ben 5-milliárd, 2006-ban pedig 6 milliárd forint juthat az önkormányzatoknál zajló ügyintézés
digitálissá tételére.
Az elektronikus önkormányzatokra 15 milliárd forintot szán 2006 végéig a kormányzat - mondta Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter a Digitális Település Program beindítása alkalmából tartott hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.
Ajánlott videó
- 12:23 Gigahiány: április végére az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát hozta össze az Orbán-kormány
- 12:13 Tilda Swintontól megtudtuk, mi fontosabb a tehetségnél, és hogy a mozi politikai eszköz
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók hozzáférhetőbben tudjanak dolgozni
- 12:02 Egy évre felfüggeszti bizonyos műtrágyák vámját az Európai Unió
- 11:54 Gelencsér Tímea és vőlegénye kénytelenek voltak különköltözni
- 11:50 Rogán utolsó NER-es osztogatásai: a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya is nyomozni fog
- 11:34 Orbán Viktor is részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt személy családjának
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 11:27 Pető Attila: Sulyok Tamás ünneppé tehetné lemondását
- 11:26 Nemes Jeles László szerint mélységesen megható, hogy a magyarok újra képesek a kezükbe venni a sorsukat
- 11:24 Jöhet a budapesti repülőtér bővítése és új transzatlanti járatot is bejelenthetnek
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 11:01 Fontos döntés a szegények számára: az Alkotmánybíróság kimondta, a koldulás önmagában nem büntethető
- 10:59 Kálomista Gábor visszavonul a filmezéstől
- 10:53 Először tárgyalt személyesen Orbán Anita és az ukrán külügyminiszter
- 19:45 Beismerte a roma önkormányzat elnöke, előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után
- 05:30 Kvíz: Mi történik a testünkkel alvás közben? – 10 kérdés, amivel tesztelheted a tudásod
- 10:45 Alig kezdődött el a parlamenti munka, a Fidesz máris végrehajtott egy sor cserét a bizottságokban
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 20:21 Átvilágítás: a választás előtti utolsó pillanatban kiosztott 14,59 milliárdnyi támogatásra bukkant a Tisza-kormány minisztere
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 03:27 „Csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk” – szívfájdító nyilatkozatot adott a csíkszeredai klub elnöke
- 09:58 Erős Antónia: Este nyolckor hazamegyek, ne kelljen még egy háromfogásos vacsorát összedobnom
- 09:25 Orbán Anita egy esetleges Lavrovval folytatott találkozóról: „Ha lesz mit megbeszélni, biztosan lesz ilyen találkozó. Miért ne lenne?”
- 08:34 „Megdöbbentett és szíven ütött ez a döntés” – komoly nevek maradnak ki az angol vb-keretből
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
